kapubanner for mobile

Januártól Faix Csaba a Prezi regionális pr-vezetője

Faix Csaba feladata a teljes magyarországi kommunikáció kézben tartása, illetve az európai terjeszkedés támogatása, ezen belül is az employment branding felépítése - értesült a kreativ.hu.

images

Utóbbi azért különösen fontos a Prezi számára, mert a tervek szerint az idén 124 embert szeretnének felvenni. Ráadásul a legjobb emberekért olyan óriáscégekkel kell versenyezni, mint a Google vagy a Facebook.

Faixhoz tartoznak a konferenciák is. A tavaly decemberi managementről és vezetésről szóló Stretch konferenciát például a TechCrunch Európa legjobb konferenciái közé sorolta.

Faix Csaba az ELTE történelem szakán végzett, illetve a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Vitray Tamás és Horváth Ádám osztályába járt. A Színművészeti után a Tv2, Tények című műsorához került, ahol riporterként kezdett, egy évvel később pedig kinevezték a csatorna politikai tudósítójának. Több választásról közvetített, élőben tudósította a 2006-os utcai zavargásokat. A 2008-as amerikai elnökválasztás idején New Yorkból, 2011-ben az egyiptomi forradalom kezdetén Karióból tudósított. 2012-ben került a Naplóhoz, ahol egészen 2013 novemberig készített riportokat. A Tv2-ről való távozása után a Prompt Media kommunikációs és tanácsadó cégnél trénerként dolgozott.

kreativ.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek