Jelentősen nőttek az álláslehetőségek az EU-ban
Áprilisban is gyorsan szaporodott az álláskínálat az Európai Unióban. A Monster Európai Foglalkoztatási Mutató (MEIE) kedden megjelent kiadása szerint áprilisban az EU-ban 26 százalékkal több állást hirdettek az internetes munkaközvetítő oldalakon, mint tavaly áprilisban, illetve 4 százalékkal többet, mint márciusban.
Az EU-ban áprilisban a szállításban és a logisztikában nőtt a leggyorsabban az álláskínálat, 63 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, és 61 százalékos többlettel erős második volt a márciusban 64 százalékkal győztes ipari termelés. A legkevésbé a közszférában, a mezőgazdaságban-halászatban, a pénzügyi szolgáltatásokban és a jogszolgáltatásban szaporodott a kínálat - éves összehasonlításban 4-8 százalék között -, és a művészetek, szórakoztatás, sport és szabadidő szektorban tovább csökkent, 15 százalékkal a márciusi 20 százalékos mínusz után.
A mutató az amerikai Monster Worldwide, Inc. terméke. A cég, honlapja szerint, a világ vezető vonali (internetes) munkaközvetítőjének tartja magát. Az Egyesült Államokról a múlt héten adtak jelentést: ott áprilisban 9 százalékkal volt több az interneten elérhető állásajánlatok száma, mint tavaly áprilisban, illetve 7 százalékkal több, mint márciusban. Márciusban is közel 9 százalékos volt az éves és 5 százalékos a havi növekedés.
Az Egyesült Államokban az éves növekedési ütem jelentős elmaradása - sok egyéb adat mellett - szintén magyarázza, miért halogatja az amerikai szövetségi tartalékbankrendszer (Fed) a kamatemelést, amelyet az Európai Központi Bank (EKB) már áprilisban megkezdett. A Fed törvényi megbízatása ugyanis - eltérően az európai jegybankokétól - nem csupán az árstabilitás őrzésére szól, hanem kifejezetten a maximális foglalkoztatás elősegítésére is.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?