kapubanner for mobile

Jöhet az ingyenjogsi a középiskolásoknak

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Egy jogszabálytervezet szerint magára vállalhatja az állam a középiskolások és a szakképzésben tanuló fiatalok jogosítványszerzésének költségeit.

ingyen jogsi középiskola-

„Az állam ingyenesen biztosítja a „B” kategóriás közúti járművezetői engedély megszerzéséhez a közlekedési alapismeretek és a gyakorlati vizsga letételéhez szükséges ismeretek elsajátítását” – ezzel, az állami szakképző intézményekben tanulókra és a középiskolákban tanulókra egyaránt vonatkozó ponttal egészítené ki a kormány a szakképzési és a köznevelési törvényt, vette észre a HVG.

A jogszabály szövege alapján az állami támogatás érintené a közlekedési alapismeretek elsajátítását, vagyis a KRESZ-vizsgáig vezető elméleti oktatást, és a gyakorlati vizsga letételéhez szükséges ismeretek megszerzését is.

Eddig a 20 év alattiak „B” kategóriás jogosítványszerzéséhez csak minimális összeggel járult hozzá az állam. Utófinanszírozással, a bemutatott számlák alapján csak a sikeres KRESZ-tanfolyam és vizsga díjára lehetett legfeljebb 25 ezer forint költségtérítést igényelni az Államkincstáron keresztül.
Ha utóbbi a forgalmi vizsgáig terjedő ismeretszerzést illeti, ideértve a vizsgáig előírt 29 gyakorlati órát is, az azt jelenti, hogy a pár ezer forintos vizsgadíjakat leszámítva a teljes képzés költségét az állam fizetné – az esetlegesen szükséges, vizsga előtti plusz vezetői órákét vélhetően nem. A tervezet a jogosítványhoz szintén szükséges elsősegély-vizsgára és tanfolyamra nem tér ki.

Az utóbbi időben sokat drágult a képzés díja, már alapesetben is 250-300 ezer forintba kerül egy jogosítvány.

Fotó: unsplash.com

 

  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek