kapubanner for mobile

Jól fizet

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Legalább 30 ezer új munkahely megteremtéséhez, valamint majdnem 86 és félezer meglévő munkahely megtartásához járulnak hozzá a nyertes projektek az ország mintegy 1600 településén - derül ki a nemzeti fejlesztési terv már feldolgozott pályázatai alapján.

Tovább gyorsult az elmúlt időszakban a Nemzeti Fejlesztési Terv keretében benyújtott pályázatok feldolgozása: a július közepéig beérkezett 22 ezer 589 pályázat 77 százaléka tekintetében már végleges döntést hoztak a minisztériumok. Március végén 18 ezer 160 benyújtott pályázatnál ez az arány 69 százalékos, az elmúlt év végén pedig 16 ezer pályázat mellett 55 százalékos volt.

A nyertes pályázatok száma július közepén 9 ezer 131 volt, szemben a március végi 6 ezer 257-tel. Ezzel eddig 464 milliárd forint értékű támogatás talált gazdára, ami a Magyarországot megillető hároméves támogatási keret több mint 68 százalékának felel meg. A nyertes projektek az ország mintegy 1600 települését érintik, és több mint 30 ezer új munkahely megteremtéséhez, valamint majdnem 86 és félezer meglévő munkahely megtartásához járulnak hozzá. A nyertesek kétharmada ­­- több mint 6 ezer pályázó - július végén már támogatási szerződéssel is rendelkezett. A pályázók számára eddig kifizetett támogatás összértéke 25,1 milliárd forint, vagyis az elmúlt év végi adat ötszöröse és az idei első negyedéves mutató két és félszerese. A szerződéskötések nagy számának köszönhetően a következő időszakban várhatóan lendületet kap a projektek megvalósítása, és ennek megfelelő ütemben gyorsulhatnak a kifizetések is.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek