kapubanner for mobile

Jót tehet a cégnek, ha utálják a főnököt

Kutatások szerint egy csapat akkor teljesít a legjobban, ha teljes egyetértés van a tagok között - még akkor is, ha ez abban merül ki, hogy mind szívből utálják a feljebbvalójukat.

Michael S. Cole és Dr. Arthur G. Bedeian texasi professzorok kutatása szerint azokon a munkahelyeken, ahol a munkatársak nagyon hasonlóan gondolkodnak a főnökök teljesítményéről, jobban együtt tudnak működni a dolgozók, még akkor is, ha a szóban forgó vélemény a lehető legnegatívabb. Ettől a beosztottak jobban érezhetik magukat a bőrükben, kevésbé merülnek ki lelkileg, és elkötelezettebbek munkájukkal szemben.

A kutatók úgy találták, hogy a fentiek nem csak a gazdasági vállalkozások, hanem például a hadsereg esetében is működnek. A feljebbvaló lehet reformer vagy tradíciókban gondolkodó, ha egy adott csoport egységesen ítéli meg munkáját (akár pozitívan, akár negatívan), az fejleszti a csapatszellemet, és jót tesz a hatékonyságnak.

Érdekesség, hogy ha az adott vezető szívesebben alkalmaz negatív visszajelzést, mint pozitívat (vagyis inkább büntet, mint jutalmaz), akkor általában nem jön létre egységes vélemény róla. A szakemberek még keresik e jelenség okát.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek