kapubanner for mobile

Jövőre is 40 milliárddal támogatják a fogyatékkal élők foglalkoztatását

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Nem változik a megváltozott munkaképességűek és a fogyatékos emberek foglalkoztatására fordítható támogatási keret nagysága jövőre - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtöki nyíregyházi sajtótájékoztatóján.

Soltész Miklós tájékoztatása szerint az erre szánt költségvetési keret az ideihez hasonlóan 2013-ban is nagyságrendileg 40 milliárd forint lesz. A kormányzat célja, hogy minél több ember kapjon lehetőséget a munkára, és a támogatási rendszer is teljesen egységes legyen - tette hozzá az államtitkár. Soltész Miklós a rokkantnyugdíj rendszerének átalakításával kapcsolatban elmondta: a törekvés az, hogy ha sikeres egy rehabilitációs foglalkoztatás, akkor lehetőség szerint ennek segítségével minél többen kerüljenek ki a munkaerőpiacra.

Az átalakítás legfontosabb része, hogy már nemcsak pénzbeli juttatást kaphatnak a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégek, hanem azok piacra jutását is segítik. A közbeszerzési törvény módosításával ezt a lehetőséget kapják meg az állami és a magánvállalkozások - hangsúlyozta Soltész Miklós.

Az év elején bevezetett rehabilitációs kártya eredményeit ismertetve az államtitkár elmondta, hogy eddig több mint 6400 megváltozott munkaképességű ember élt a kártya kedvezményeivel, emellett 3800 munkaadó veszi igénybe ez ezzel kapcsolatos járulékkedvezményeket.

A rokkantnyugdíjasokat érintő, a kormányzat által módosított felülvizsgálati rendszerben mintegy ötezer ember nem élt a felülvizsgálat lehetőségével, ez pedig az adófizetőknek, valamint a valóban rehabilitációra vagy rokkantellátásra szorultaknak jelent könnyebbséget - jelezte Soltész Miklós. Hozzátette: az új vizsgálatokra a 2010-es adatokhoz képest csaknem húszezerrel kevesebben, mintegy 50 ezren jelentkeztek az idén.

Ez az adat jelzi, hogy a rendszert érdemes volt átalakítani, mivel azok jelentkeznek, akik az ellátásra valóban rászorulnak - fogalmazott az államtitkár. Az Emmi korábbi tájékoztatása szerint a felülvizsgálatok első féléves adatai szerint a vizsgálatra kötelezettek csaknem 60 százaléka nem volt rehabilitálható, így ők továbbra is rokkantsági ellátásban részesülnek. A vizsgálatra kötelezettek több mint 28 százaléka rehabilitációs ellátásban részesül, így a rehabilitációt követően visszatérhet a munkába.

Kovács Ferenc, Nyíregyháza Fidesz-KDNP-s polgármestere a sajtótájékoztatón elmondta: a rendszer átalakítása a 120 ezer lelkes nyírségi megyeszékhelyet nagyban érinti, ahol 14 274-en részesülnek rokkantellátásban vagy szociális járadékban. Emellett a rehabilitált foglalkoztatottak száma is elég magas, köszönhetően a városban működő, megváltozott munkaképességűeket alkalmazó vállalkozásoknak - tette hozzá a városvezető.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek