kapubanner for mobile

Júniustól változnának az alkalmi munka szabályai

Június elsejétől az alkalmi foglalkoztatás a magánszemély munkáltatóknál, a közhasznú társaságoknál, valamint a főtevékenységként mezőgazdasággal foglalkozó munkáltatóknál lesz lehetséges - derül ki az alkalmi munkavállalásról készülő előterjesztésből, amelyet a pénteki Napi Gazdaság ismertet.

A magánszemély munkáltatóknál kizárólag a háztartási szükségletek kielégítésére, a közhasznú társaságoknál helyettesítés, illetve meghatározott feladatok ellátására, a mezőgazdaságban pedig az idénymunka keretében lesz majd lehetőség alkalmi foglalkoztatásra. Ezzel a kormányzat a korábbinál jóval szűkebb körben tartaná ezt a foglalkoztatási módot.

Mivel az alkalmi jelleg elsősorban nem időtartamában, hanem felmerülésében jelenik meg, e lehetőség időkorlátait a korábbi szabályoknál rugalmasabban állapítja meg a javaslat. Így a magánszemély háztartásában végzett munka esetében nem lenne korlátozás, a másik két munkáltatónál pedig évi 200 munkanap a maximális alkalmi munkavégzés időtartama, míg a mezőgazdasági idénymunka esetében a limit hatvan nap lenne.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek