kapubanner for mobile

Jutalmaznák a korrupciót felgöngyölítőket

Egy nagyobb közbeszerzésnél az esetleges korrupció leleplezésével sok milliárd forintot lehet megtakarítani, a készülő korrupcióellenes stratégia szerint viszont ebből néhány százalékra maga a korrupció felfedője tarthat igényt - írta a keddi Népszabadság.

A hónap végén a kormány elé kerülő korrupcióellenes intézkedési tervnek erről a részéről Kondorosi Ferenc, az Új rend kormánybiztosa a lapnak elmondta: az intézmény lényegét érti félre, aki ezzel kapcsolatban valamiféle "vérdíjra" gondol.

Mint hangsúlyozta, a korrupciós jelenségeket felfedő személyeket védelemben kell részesíteni, és ennek része lehet az is, hogy viszonylagos anyagi biztonságot teremtsenek a számukra. Aki ugyanis a saját környezetében tapasztalt vesztegetést tár fel, a legjobb esetben is a saját hivatali vagy vállalati előmenetelét teszi kockára.

A lap emlékeztet arra, hogy a miniszterelnök nemrégiben "brutális és a magyar jogrendszerben szokatlan" korrupcióellenes csomag kidolgozására tett javaslatot. Ennek részeként átvennék azt az amerikai gyakorlatot, amely szerint a bejelentő részesedhet abból a pénzből, ami a vesztegetés meghiúsítása révén az államhoz befolyik, illetve amit megtakarítanak.

Az államtitkár felvetésünkre kijelentette: korábban nem kis szkepticizmussal fogadták a vádalku, majd az óvadék bevezetését, és mára mindkettő jól működik. Ugyanez volt a helyzet a büntetőügyekben alkalmazható mediáció esetén, amelynek keretében a tettes jóvátételt fizethet az áldozatnak.
A bevált nyomravezetői díj pedig kifejezetten hasonlatos a korrupciós ügyek bejelentőinek tervezett "részesedéséhez" - olvasható a lapban.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek