kapubanner for mobile

Kakuk Béla - új ügyvezető a UCMS Group Hungarynél

2013. augusztusától Jan Palmkvist, a UCMS Group Hungary eddigi ügyvezetője Group CEO-i tevékenységére koncentrálva folytatja tovább munkáját, ezzel is elősegítve a vállalatcsoport regionális fejlesztéseit. Helyére Kakuk Béla, a cég eddigi cégvezetője és BPO igazgatója lép.

images

A 35 éves Kakuk Béla 1999-ben auditorként kezdett a KPMG-nél, majd 2003-ban csatlakozott a könyvelési, bérszámfejtési és HR adminisztrációs outsourcinggal foglalkozó HeziHold Kft.-hez (jelenleg UCMS Group Hungary) szakmai menedzserként. A cég UCMS Grouphoz történő 2008-as csatlakozást követően BPO igazgatóként, nem sokkal később pedig cégvezetőként folytatta munkáját.

A PSZF-en megszerzett közgazdász diplomáját egy adótanácsadói és egy ACCA oklevél követte, jelenleg pedig egy londoni EMBA képzésén vesz részt.

Az új ügyvezető egyik legfontosabb célkitűzése a UCMS Group regionális BPO szolgáltatásainak további erősítése: "A vállalatok körében egyre elterjedtebb az igény, hogy számviteli és bérszámfejtési folyamataikat lokálisan kiszolgált, azonban regionálisan koordinált rendszerben szervezzék ki. A UCMS Grouphoz való csatlakozásunk óta tökéletesen meg tudunk felelni ezeknek az igényeknek, mindezt a legjobban talán azon Magyarországról koordinált projektjeink kiépítése mutatja, melyek esetében ügyfeleinknek 3, 10 vagy akár 13 országban is szolgáltatunk."


  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek