Kamu álláshirdetéssel lopott adatokat használtak adócsalásra
Egy magánszemély és egy könyvelő éveken át mások személyes adatait felhasználva, nevükben, jogosulatlanul igényeltek vissza személyi jövedelemadót, a csalókat az adóhatóság nyomozói buktatták le.
Az egyik elkövető úgy szerezte meg „áldozatai” személyes adatait, hogy interneten hirdetett külföldi állás lehetőséget, a jelentkezőktől pedig elkérte személyes adataikat. A férfi saját maga állította ki a hamis adóbevallásokat. Személyenként százezer forint alatti összegeket igényelt vissza a NAV-tól, így összesen 126 esetben 12 millió forintot kért vissza különböző pénzintézeteknél nyitott bankszámláira.
A másik férfi könyvelőként csalt, és foglalkozásából adódóan jutott hozzá mit sem sejtő ügyfelei adataihoz. Összesen 2,5 millió forint személyi jövedelemadót igényelt vissza.
A két gyanúsítottnak adócsalás, illetve költségvetési csalás és magánokirat-hamisítás miatt kell felelniük, és tettükért akár 5 évig terjedő szabadságvesztést is kiszabhat a bíróság.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk
Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk
Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk
- Top 10 hiba az szja-bevallásnál: akár pénzt is bukhatunk 3 hete
- Már elérhetőek az szja-bevallási tervezetek! 3 hete
- Már csak néhány napig lehet kérni az szja-bevallási tervezetek postázását 4 hete
- A titkos fegyver, ami átalakítja a toborzást: ismerd meg az ATS-t 4 hete
- AI ide vagy oda: itt az igazi álláspiac 1 hónapja
- Egy hónapig lehet még kérni az szja-bevallás tervezetének postázását 2 hónapja
- Kevesebb szja, több nyugdíj: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a Tisza Párt 2 hónapja
- NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz 2 hónapja
- Minimálbérből lakáshitel? Már közel 24 millió forint is elérhető 3 hónapja
- NAV: már elérhető az szja-bevallás webes kitöltő programja 3 hónapja
- Hogyan érvényesítsük az szja-kedvezményeket 2026-ban? - Érdemes időben nyilatkozni 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?