kapubanner for mobile

Karrierképző építészeknek

"Egy project csak akkor létezik, ha a tervező képes másoknak is elmagyarázni tervét. Azaz, ha képtelen vagy elmagyarázni másoknak, akkor nincs is" - mondta nemrégiben David Zahle, a koppenhágai BIG studió építésze budapesti előadásában.

Karrierképző címmel indít kommunikációs kurzust a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kara és a Magyar Építész Kamara. A tanfolyamon való részvétel az elméleti tudás mellett még 4 kreditponttal is "jutalmazza" azokat az egyetemistákat, akik részt vesznek rajta. Ám nemcsak a hallgatók számára áll nyitva a "tudás kapuja": gyakorló építészek is jelentkezhetnek.

A gondolatok szavakba öntését tanítják

Ez az első olyan kurzus Magyarországon, amelynek az a célja, hogy kommunikációs félreértések ne zavarják az építészt a képessége kibontakoztatásában. Sajnálatos tapasztalat, hogy kiváló építészek sem mindig tudják gondolataikat szóban kifejezni. Amikor kritika éri a terveiket, gyakran a megrendelővel folytatott vitában nehézségeik vannak álláspontjuk érvényesítésében. Pedig a konzultáció sikertelenségének súlyos következménye később magán az épületen mérhető le.

Az általános munkaszerzéssel ellentétben, az építészeknek életük során legtöbbször nem állást, hanem megbízást kell szerezzniük. Ha tehetségesek, akkor talán elhelyezkedhetnek egy nagyobb építészirodában, de igazi, önálló munkára akkor számíthatnak, ha képesek saját maguknak megbízást szerezni. Emellett a közösségi beruházások esetében egyre gyakoribb lesz a megvalósulásuk előtti nyílt prezentáció, amely során a szakmai kifejezéseket cseppet sem ismerő közönséget kell meggyőznie az építésznek a terv erényeiről. Vagyis: egy építész sikerességének egyre inkább elengedhetetlen feltétele a kommunikáció különböző formáinak ismerete és hatékony alkalmazása.

A Karrierképző az építőipar sajátosságait messzemenően figyelembe veszi, és a karrierépítés különböző élethelyzeteiben elemzi a kommunikáció szerepét, továbbá gyakorlatok során igyekszik készséggé fejleszteni az elméleti ismereteket. Az első kurzusok márciustól indulnak.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek