Katasztrófamenedzsmentet is tanít a hős pilóta
Nehéz lenne felvenni a versenyt egy pilóta pozícióra kiírt álláspályázatnál Chesley B. Sullenbergerrel, akit az Egyesült Államokban hősként ünnepelnek. Önéletrajzának "Szakmai sikerek" blokkjába ugyanis ezt írhatná: "Sikeres kényszerleszállás egy Airbus A 320-as géppel a Hudson folyón".
Vélhetően pályájának csúcsára érkezett Chesley B. Sullenberger, amikor múlt hét csütörtökön egy Airbus A 320-as repülőgéppel sikeres kényszerleszállást hajtott végre a Hudson folyón. A csodával határos módon a 150 utas és az 5 fős személyzet szinte sértetlenül szállt át a mentőhajókra, csupán egy hölgy utas törte lábát. Chesley B. Sullenberger az Egyesült Államok légierejének egykori vadászpilótája a repülőgép felszállása után pár perccel máris drámai helyzetben találta magát. Madarakkal ütközött a gépe, így kényszerleszállást kellett végrehajtania. Mivel New York fölött repült és visszafordulni már nem tudott, csak egy hely jöhetett szóba, a hat fokos Hudson folyó. A vízen való kényszerleszállás az egyik legnehezebb manővernek számít a repülésben. Hogy miért sikerült a pilótának szinte sértetlenül a folyóban landolnia? Elég csak egy pillantást vetni Sullenberger szakmai múltjára és tapasztalatára, máris látható a válasz.
Extra kiképzés siklórepülésből
Az 57 éves pilóta közel negyven éves repülési múlttal rendelkezik. Az U.S. Air Force Academy-n, a Purdue Egyetemen és a Nothern Colorado Egyetemen végezte tanulmányait és a kalifornai Berkeley Egyetemen volt vendégelőadó katasztrófamenedzsment témában. Siklórepülésből külön kiképzést kapott, ezen kívül az Alpa pilótaszövetség repülésbiztonságért felelős képviselőjeként is tevékenykedett. Az Alpa tagjait rendszeresen tájékoztatta a légi biztonság legújabb eredményeiről, baleseteket elemzett, az amerikai űrkutatási ügynökség (NASA) megbízásából könyvet írt a pilótahibák okairól. Ezen kívül számos olyan képzést irányított, amely a pilótákat és a személyzet tagjait készítette fel a vészhelyzetben való cselekvésre.
A repülőgép-balesetek túlélését kutatta
Kollégái csak szuperlatívuszokban nyilatkoztak róla a landolás után. Rick Kurner pilóta azt mondta a Wall Street Journal-nak, egyáltalán nem volt meglepődve a bravúron. Karlene Roberts a Berkeley Egyetem rektora hozzátette, Sullenberger volt az a pilóta, akire az utasoknak szüksége volt a túléléshez. Kutatási területe ugyanis a repülőgép-balesetek túlélése. "Neki pontosan olyan a személyisége, ami egy ilyen helyzet kezeléséhez szükséges."
Hogy mekkora teljesítményt is nyújtott a pilóta, jelzi egy hasonló, 27 évvel ezelőtti baleset. Akkor egy Boeing 737-es gép röviddel a washingtoni felszállás után a Potomac folyón próbált kényszerleszállást végrehajtani. A gép egy hídnak ütközött, majd a vízbe zuhant. Hetvennyolc utas veszítette életét.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?