Képzési program és 950 új munkahely a gumigyárban
A prémium gumiabroncsgyártó Hankook Tire új képzési programokat indított dolgozói számára rácalmási üzemében. A fizikai és szellemi dolgozók számára egyaránt indított képzések, kurzusok széles választékát kínálják, tervezett értékük pedig 146.700.150 forint, áll a cég közleményében. A cég folyamatosan bővül – nemrégiben bejelentett 313 millió eurós beruházásával 950 új munkahelyet teremt 2015-re.
A cégnél fizikai és szellemi dolgozók számára egyaránt indított képzések, kurzusok széles választékát kínálják, többek között ilyen az angol nyelv, a munkavédelmi, a karbantartási ismeretek, az energiagazdálkodás, a számítógépes ismeretek, minőségügyi és Lean oktatások.
A gumiabroncsokat gyár vállalat folyamatosan törekszik arra, hogy hozzájáruljon a versenyképes magyar munkaerő képzéséhez, valamint hogy kiemelkedő tehetségeket foglalkoztasson. A vállalat a közelmúltban két ösztöndíjprogramot indított a 2013-as évre – az egyik egy pénzbeli ösztöndíj és egy hónapos képzés és gyakorlat középiskolás diákok számára, a másik pedig egy pénzbeli ösztöndíj és szakmai gyakorlat egyetemisták számára.
A nyáron kezdték el rácalmási üzem harmadik beruházási ütemét, amely 313 millió eurós bővítést jelent. Ennek kapcsán további 950 munkahelyet teremtenek majd, így dolgozóik száma körülbelül 3200-ra fog emelkedni.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?