Kerékpárosbarát Munkahely: még lehet pályázni
Még két hétig, szeptember 28-ig pályázhatnak a települések és a munkahelyek a kerékpárosbarát címre - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
A Kerékpárosbarát Munkahely pályázaton a munkaadók négy kategóriában indulhatnak: mikro- és kisvállalkozások, középvállalkozások, nagyvállalatok, valamint közintézmények és non-profit szervezetek jelentkezését várják. Az elbírálás során fő szempontként veszik figyelembe a munkahelyi kerékpáros infrastruktúra állapotát, a kerékpározás segítését és kommunikációját, illetve a vezetők példamutatását. A pályázatot a teljes cégre vagy annak egy telephelyére vonatkozóan is be lehet adni.
A pályázati adatlap és az információs háttéranyag többek között a www.kormany.hu és a www.kerekparozz.hu honlapokon érhető el.
Az eddigieknél részletesebb pályázati adatlapok kitöltése a kerékpárosbarát címet korábban elnyert munkahelyek és települések számára is kötelező - jegyzi meg közleményében az NFM.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Három szakaszban összesen 3,42 milliárd forint hazai és európai uniós forrás jut a fogyatékossággal élők munkatapasztalat-szerzésének... Teljes cikk
A kisgyermeknevelő-képzésekben résztvevők 2026-ban is igényelhetnek ösztöndíj-támogatást - hívta fel a figyelmet a Magyar Államkincstár (MÁK)... Teljes cikk
A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos... Teljes cikk
- 91 éves és napi 12 órát dolgozik - generációs leckék a munka világából 4 napja
- NGM: beindul a második ütem, milliárdok érkeznek a kkv-khoz 4 napja
- Diákok figyelem! Egymilliót ér most egy jó ötlet 1 hete
- Több milliárdos támogatás nyílik meg: új program indul a fogyatékossággal élőknek 2 hete
- Így gyorsítják fel a nagyvállalatok a coworking terjeszkedését 2 hete
- A HR-washing - avagy a kicsírázott babzsákfotel 2 hete
- Vezetői vakfolt: ez a láthatatlan hiba szívja el a csapatok energiáját 2 hete
- Botrány Malajziában: egy miniszter szerint a munkahelyi stressz meleggé tesz 3 hete
- Ösztöndíjjal erősítik a bölcsődék szakember-utánpótlását 2026-ban is 3 hete
- Kutyabarát munkahely? Csak akkor működik, ha ezeket a szabályokat betartják 3 hete
- Milliárdok érkeznek – 150 munkahely sorsa dőlt el Csöngén 3 hete
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben