kapubanner for mobile

Késésben van az EU a foglalkoztatási célok elérésével

További sürgős lépéseket kell tennie az Európai Uniónak foglalkoztatási és szociális téren, hogy elérje az úgynevezett lisszaboni stratégiában rögzített foglalkoztatási, növekedési és versenyképességi céljait - állapították meg csütörtöki találkozójukon az EU-tagországok munkaügyi és szociális miniszterei Brüsszelben kiadott közös nyilatkozatuk szerint.

Az ülés résztvevői - köztük Csizmár Gábor, a magyar szaktárca államtitkára - sürgetőnek ítélték azt, hogy az EU fellépjen a 17 milliós munkanélküliség csökkentése, 20 millió új munkahely teremtése érdekében. A célok és az eredmények közti különbséget el kell tüntetni - húzták alá. Hozzátették ugyanakkor, hogy a versenyképességi stratégia már javulást eredményezett a foglalkoztatás terén.

A miniszterek áttekintették az Európai Bizottság e héten ismertetett jelentését a foglalkoztatási és szociális helyzetről. A tagállamonkénti bontásban is készített jelentés Magyarországgal foglalkozó része egyebek között az egészségügyi reform végrehajtását és a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságának javítását sorolt a szociálpolitika legnagyobb kihívásai közé. A dokumentum emlékeztetett arra, hogy bár a gazdaság továbbra is jóval az uniós átlag fölött bővült, a foglalkoztatás szintje stagnált (2005-ben 56,89 százalék volt). Negatívan alakultak a fiatalkori foglalkoztatottság mutatói: 2004-ben 23,6, tavalyelőtt 21,8 volt, miközben nőtt az idősek foglalkoztatottsága. "A munkaerőpiac legsúlyosabb problémája azonban - az emelkedő trend ellenére - továbbra is a rendkívül alacsony aktivitási szint - áll a szövegben. A jelentés szerint "a foglalkoztatási célok optimistának tűnnek a közszférában tapasztalható elbocsátások fényében".

A magyar részjelentés külön hangsúlyozta "a korai nyugdíjba vonulás fokozott korlátozását", "a nyugdíjak megfelelőségének biztosítását", "az egészségügyi ellátás reformjának végrehajtását" és "a népesség egészségi állapotának javítását". Ugyancsak a kihívások közé tartozik "a költségvetési megszorítások közepette - különösen a cigány kisebbség körében - a szegénység és a kirekesztés elleni küzdelemre szánt források szintjének fenntartása", a civil társadalom bevonása a társadalmi szakpolitikák alakításába és ellenőrzésébe, valamint az alapellátás erősítése.

A miniszterek egyetértettek az uniós szociális célkitűzések legfontosabbjaiban, mint a szegénység elleni harc, a nők és férfiak közti esélyegyenlőség. Nem léptek ugyanakkor előre a szociális minimumnormák szükségességének rögzítése terén, miután több delegáció úgy ítélte meg, hogy a jelenleg megállapított küszöbszintek elegendőek.

Ursula von der Leyen német családügyi miniszter a soros elnökség nevében javaslatot tett egy uniós családszövetség létrehozására az EU-n belüli népesedés ösztönzésének céljával. Elsősorban a tapasztalatok, bevált gyakorlatok és ötletek cseréjéről van szó, de a magasabb fokú együttműködés része lenne a családok körülményeinek javítása is például a férfiak és nők számára a jelenleginél ideálisabb szakmai lehetőségek biztosításával.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek