Késsel fenyegetőzött egy munkanélküli Miskolcon
Késsel fenyegetőzött, hadonászott egy munkanélküli férfi Miskolc egyik közintézményében. A férfit elfogták, a bíróság pedig gyorsított eljárással felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte - tájékoztatta a rendőrség hétfőn az MTI-t.
A munkaügyi központ állásinterjúra irányított egy 47 éves miskolci férfit egy helyi közintézménybe, s mivel nem volt nála a megfelelő irat, az ügyintéző arra kérte őt, hogy ezt pótolja. Az állástalan később visszatért, közölve: nem akar azon a helyen dolgozni, ezért írják alá a papírjait, hogy az intézmény nem kívánja őt foglalkoztatni - ismertette az esetet Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Az alkalmazott elmondta, hogy ő ezt nem teheti, a férfi erre kést rántott, azt asztalon lévő iratokba vágta. Fenyegetőzött, hadonászott, majd távozott, ám hamarosan a rendőrök elfogták.
A Miskolci Rendőrkapitányság gyorsított eljárás keretében állította bíróság elé a gyanúsítottat, akit hat hónap - két évre felfüggesztett - börtönre ítéltek.
Az alkalmazott elmondta, hogy ő ezt nem teheti, a férfi erre kést rántott, azt asztalon lévő iratokba vágta. Fenyegetőzött, hadonászott, majd távozott, ám hamarosan a rendőrök elfogták.
A Miskolci Rendőrkapitányság gyorsított eljárás keretében állította bíróság elé a gyanúsítottat, akit hat hónap - két évre felfüggesztett - börtönre ítéltek.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?