kapubanner for mobile

Két áruházat is nyit Pest megyében a Euronics

Egyszerre két, minden eddiginél nagyobb alapterületű, a felső kategóriás műszaki termékek széles kínálatával rendelkező úgynevezett mega áruházat nyit Pest megyében a Vöröskő Kft. cégcsoport - jelentette be a budaörsi áruház avatásán kedden a Kft. ügyvezető igazgatója.

Fliszár Balázs elsősorban arról beszélt, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a vásárlók szakszerű eligazítására. Korszakváltásnak nevezte az egyenként 1500 négyzetméteres budaörsi, valamint a régióban párhuzamosan nyíló budakalászi, illetve a később átadásra kerülő két fővárosi Euronics mega áruház létrehozását, mert mint hangsúlyozta, nemcsak nagyobb alapterülettel, hanem az eddiginél szélesebb kínálattal tudnak előrukkolni.

Fajcsi Róbert kereskedelmi igazgató hozzátette: a nagyközönség előtt augusztus 10-én megnyíló budaörsi és budakalászi Euronics mega áruházban kiemelt szerepet kapnak a magas kategóriás termékek, illetve a széles választékban megtalálható filmek, játékszoftverek és telefonok. Jelentős, már az idén egymilliárd forint fölötti árbevételre számítanak a két új egységben.

Mindkét új Pest megyei áruházban 44 ezer cikkből álló kínálat, s 30 főnyi személyzet várja a vásárlókat.

A veszprémi székhelyű Vöröskő Kft. tulajdonosai magyar személyek. A hódmezővásáhelyi Bravotech Kft -vel közösen létrehozott Euronics Műszaki Áruházlánc révén 2001. áprilisában csatlakozott az Euronics International Ltd. nemzetközi beszerzési társuláshoz.

A Kft. jelenleg 62 üzlettel rendelkezik Magyarországon - főként a Dunántúlon és a keleti régióban. 700 dolgozót foglalkoztat, forgalma 2010-ben elérte a 19 milliárd forintot.


  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek