kapubanner for mobile

Két áruházzal hódítja meg Kazahsztánt az Ikea

Két áruház építésébe fog bele Kazahsztánban a világ legnagyobb bútorkereskedő cége, az Ikea. A beruházás 500 millió dollárt emészt majd föl - tudatja a Napi Online.

Az egyik áruház a korábbi fővárosban, Almatiban, a másik az új fővárosban, Asztanában kap helyet. A kazah GDP 2000 óta évente átlagosan 10 százalékkal nő, így egyre nagyobb méreteket öltenek a helyi fogyasztói igények.

Az Ikea már korábban megvetette a lábát a térségben, hiszen Oroszországban már tíz áruháza van, és évente további két-három újat tervez. Ukrajnában is szeretne piacot szerezni a cég, azonban a szigorú földtulajdonlási törvények miatt több mint öt éve képtelen megállapodni a helyi kormánnyal. Pedig még az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) is beszállna a projektbe, kereken 100 millió dolláros hitellel, de kész akár 414 millióra növelni a keretet, ha nem egy, hanem négy áruházat létesítenek. Az Ikea a fővároson kívül szeretne megjelenni Dnyipropetrovszkban és Odesszában is - értesült a Napi Online.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek