Két hónapot is várhatnak az első utalásra a friss nyugdíjasok
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatBár az állam rövidített egy fontos határidőt, az adminisztráció és az adategyeztetés továbbra is jelentősen elhúzhatja a folyamatot.
A frissen nyugdíjba vonulóknak akár két hónapot is várniuk kell az első nyugdíjkifizetésre – írja a Világgazdaság. Bár 2025-től rövidült a folyósítás egyik határideje, az ügyintézés továbbra is hosszabb folyamat lehet. A jelenlegi szabályok alapján az öregségi nyugdíjra azok jogosultak, akik betöltötték a 65. életévüket és legalább 15 év szolgálati idővel rendelkeznek. A nyugdíj azonban nem automatikusan érkezik meg a korhatár elérése után. A lap szerint az igénylés benyújtásától az első utalásig akár 70 nap is eltelhet. A nyugdíj előtt állóknak érdemes évekkel korábban ellenőrizniük a szolgálati időre és keresetekre vonatkozó adataikat.
Az adategyeztetést a lakóhely szerint illetékes kormányhivatalnál lehet kezdeményezni. Az eljárás során többek között a szolgálati időt, a jogosultsági időt és a korábbi jövedelmeket vizsgálják meg. A kormányhivatal a hiánytalanul benyújtott nyugdíjkérelem esetén legfeljebb 60 nap alatt hozza meg a döntést. Ha hiányzó dokumentum vagy adat merül fel, az ügyintézés tovább húzódhat. A folyamatot ezért jelentősen lassíthatják az adminisztrációs problémák. A nyugdíj megállapítása után még a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságának is időre van szüksége az első utalás elindításához. A jelenlegi szabályok szerint erre a határozat beérkezését követően tíz munkanap áll rendelkezésre. Ez a határidő korábban 13 nap volt, amelyet 2025 januárjától rövidítettek le.
A Világgazdaság szerint a változtatás célja az volt, hogy gyorsabban jussanak pénzhez a frissen nyugdíjba vonulók. A gyakorlatban azonban még így is előfordulhat 2-2,5 hónapos átfutási idő. Emiatt a szakértők azt javasolják, hogy az érintettek pénzügyileg előre készüljenek fel az átmeneti időszakra.
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc