kapubanner for mobile

Két órás sztrájkot hirdettek a mozdonyvezetők július 23-ra

A Mozdonyvezetők Szakszervezete sztrájkot hirdet július 23-án reggel 6 és 8 óra között, mert azonnali intézkedéseket akar kikényszeríteni a vasúti üzembiztonság javítása érdekében.

A szakszervezet erről szerdai küldöttközgyűlésén döntött.
Borsik János, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének ügyvezető alelnöke az MTI-nek elmondta, hogy a vasútbiztonság kérdéseiről eddig mindössze egy tárgyalás volt júniusban a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban, holott január óta követelik az azonnali intézkedéseket a tárcától, illetve a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól.
A vasútbiztonság helyzete nem javult - mondta Borsik János.
A Mozdonyvezetők Szakszervezetének szerdai közleménye szerint a szakszervezet 2007. június 13-án megalakította a sztrájkbizottságot. Erről levélben tájékoztatták a gazdasági és közlekedési minisztert, és egyeztető tágyalásokat kezdeményeztek.
A szakszervezet tájékoztatása szerint az első egyeztetést június 28-án lefolytatták a tárca és a szakszervezet képviselői, de az nem hozott eredményt, a vasútbiztonság helyzete nem javult.
A szakszervezet szerdai küldöttközgyűlése értékelte a kialakult helyzetet. A testület súlyos késedelmet lát a vasút üzembiztonságának javítása ügyében, ezért haladéktalanul intézkedéseket követel a GKM-től és a Nemzetközi Közlekedési Hatóságtól.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk

50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban

A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk

Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál

A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek