kapubanner for mobile

Kétezer munkahely létesül Észak-Magyarországon

Tegnap Mártha Imre, a Magyar Villamos Művek Zrt . vezérigazgatója, és Valaska József, a Mátrai Erőmű Zrt. igazgatóságának elnöke a szükséges testületi döntéseket követően aláírták az új, 400 MW kapacitású lignittüzelésű blokkot megvalósító projekttársaság Vegyesvállalati Szerződését.

Az új erőmű létesítése egyben összhangban van hazánk klímapolitikai célkitűzéseivel és része Magyarországnak a széndioxid-kibocsátás csökkentése érdekében teendő intézkedéseinek. Az új, nagy hatásfokú, nagy egységteljesítményű blokk működésével javul a teljes hazai erőműpark összhatásfoka, ezáltal a mindenkori villamosenergia-igény kielégítése mellett csökken a környezet terhelése és csökken az ország primer energiahordozó-felhasználása. Az erőmű üzembe lépése jelentősen javítja Magyarország jelenlegi környezeti állapotát.

Az új létesítmény kedvező környezeti hatásainak egyik további fontos eleme, hogy az alkalmazott világszínvonalú technológiai megoldásoknak köszönhetően képes mintegy 10 százalékban egyéb módon nem hasznosítható biomassza eltüzelésére is. Az új blokk úgy létesül, hogy a későbbiekben alkalmas lesz CO2-elnyelő technológiával történő kiegészítésre. Az új erőműblokkban termelt villamos energia ennek megvalósulásáig is versenyképes, annak ellenére, hogy költségei között a CO2 kvóta beszerzés ráfordításaival is számolni kell.

Az aláírt Vegyesvállalati Szerződés a felek együttműködését szabályozza a létesítés előkészítés kapcsolatrendszerének kialakítása, a beruházás, majd a működtetés és üzemeltetés folyamatában. Ennek megfelelően a megállapodás mintegy 40 évre szóló együttműködés kereteit teremti meg az állami tulajdonú Magyar Villamos Művek Zrt. és a német RWE-EnBW konzorcium többségi tulajdonában lévő Mátrai Erőmű Zrt. között. A két alapító cég közötti feladatok megosztása során a létesítés és az áram piacra vitele az MVM felelőssége, míg a Mátrai Erőmű feladata a tüzelőanyag-ellátás biztosítása és az erőmű üzemeltetése. A beruházás értéke mintegy 200 milliárd forint. A projekt finanszírozása várhatóan 20 százalékban saját forrásból, míg 80 százalékban bankhitelből történik. A beruházás a tulajdonosok üzleti kockázatára épül, nem igényel állami garanciavállalást és egyéb állami forrást.


Kétezer munkahely létesül



Az építés időszakában - 2010 és 2015 között - 2000 új munkahely jön létre Észak-Magyarországon, a munkanélküliséggel egyik leginkább sújtott térségben. A blokk a tervek szerint 2015. év második felében kezdi meg kereskedelmi üzemét. Ezt követően a lignit bázisú villamosenergia-termelés megtartja az energiapolitika elvárásainak megfelelően a jelenlegi 15 százalékos piaci részarányát - garantálva a munkahelyek megtartását.

Az MVM és a Mátrai Erőmű egyaránt bízik abban, hogy a világszínvonalú, részben még kísérleti stádiumban lévő környezetkímélő technológiák alkalmazásával megvalósuló létesítmény megteremti az alapját a nemzeti kincset jelentő magyar energetikai lignitvagyon hasznosításának és hozzájárul a magyar gazdaság versenyképességének növekedéséhez valamint ahhoz, hogy a magyar fogyasztók kedvező áron jussanak környezetbarát módon termelt villamos energiához.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek