Kétmilliárdos áfacsalást leplezett le a NAV
A nyomozás adatai szerint 2 milliárd forintnyi kárt okozott az étolaj- és cukorkereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet – közölte pénteken a NAV bűnügyi szóvivője.
Sárközi Alexandra közölte: bűnszervezetre egyszerre több mint ötven helyszínen, 200 pénzügyi nyomozó, adórevizor és pénzügyőr járőr csapott le.
Az akció során 22 millió forint készpénzt, valamint 145 millió forint értékben nagy értékű gépkocsikat, motorkerékpárokat, karórákat foglaltak le. Az érintett cégek, illetve a gyanúsítottak bankszámláit és az elkövetők ingatlanjait zárolták, összesen, mintegy 800 millió forint értékben – fűzte hozzá.
A tájékoztatás szerint a gyanúsítottak, a többi között étolaj és cukor kereskedelmével foglalkozó gazdasági társaságokat működtettek, amelyek a papíron Szlovákiából beszerzett árukat egy cégláncolat közbeiktatásával, főként multinacionális üzletláncoknak és nagyüzemi felhasználóknak értékesítették – pontosan úgy, ahogy Horváth András korábbi NAV alkalmazott az általa kirobbantott botrány során állította.
A szóvivő arról is beszámolt, hogy az áfacsalók a pénzt, a többi között luxusingatlan építésére használták fel. A gyanúsítottak otthonában több száz pár cipőt, márkás órákat, különleges érméket találtak.
A bűnszervezet nyolc tagját előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság, a cégláncolatban stróman ügyvezetőként közreműködő 5 hajléktalan férfit pedig közokirat-hamisítás miatt hallgatták ki.
A gyanúsítottak a bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt akár 20 éves szabadságveszést is kaphatnak – közölte Sárközi Alexandra.

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek