kapubanner for mobile

Kétmillió adóbevallás készül el holnap éjfélig

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Eddig 2,1 millió adóbevallás érkezett be az adóhatósághoz - közölte Kis Péter András, a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) adószakmai szóvivő hétfőn az M1-en.

Kis Péter András elmondta: az eddig beérkezett adóbevallásokból 630 ezret elektronikus úton nyújtottak be az adóhivatalhoz; 1,2 millió adózó pedig a vegyes megoldást választotta, a NAV bevallás-kitöltő programjával töltötték ki adóbevallását, majd kinyomtatták és postán küldték el, vagy személyesen vitték be a NAV-hoz. Mindössze 300 ezren töltötték ki kézzel, tollal papíron adóbevallásukat.

A szóvivő szerint a roham még nem indult meg, megfogalmazása szerint most is sokan hagyják az utolsó pillanatra az adóbevallás benyújtását, amelynek határideje május 20. éjfél.

Jelezte ugyanakkor, hogy a benyújtási határidő lejártáig nem lehet pontosan megbecsülni, mennyi adóbevallás érkezik a NAV-hoz. Az adóhatóságnál arra számítanak, hogy a múlt évihez hasonló lesz az idén benyújtott adóbevallások száma, amikor 4,0-4,5 millió adóbevallás érkezett.

Kis Péter András felhívta a figyelmet: a benyújtási határidőt szigorúan be kell tartani, mert a mulasztási bírság maximuma 200 ezer forint. Figyelni kell arra is - emelte ki -, hogy a bevallás kitöltésekor ne hibázzanak az adózók, és ha ez mégis megesik, akkor az adóhatóság kérésére javítsák ki a bevallást.

Napi Gazdaság/MTI
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek