kapubanner for mobile

Kevés műemlékvédelmi felügyelő van

Létszámhiánnyal küzd a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal - mondta az InfoRádióban Mezős Tamás, a hivatal elnöke.

Aggódik a pesti zsidónegyedben folyó bontások és építkezések miatt az UNESCO világörökségi bizottsága. Ezért konkrét lépéseket vár a magyar államtól, és felkérte a hatóságokat, hogy vizsgálják meg újra a már kiadott bontási engedélyeket, hátha lehet egyezkedni az építtetővel.

- Remélem, hogy sem Belső-Erzsébetvárosban, sem a történelmi Pest területén nem indult meg több bontás az előző időszakban - nyilatkozta az InfoRádiónak Mezős Tamás. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke rámutatott, fontos, hogy a VII. kerület szeptemberig meghosszabbította a korábban négy hónapra kiadott bontási tilalmat.

- Kollégáim felügyelőként hatósági feladatokat is ellátnak, kötelességük, hogy ott legyenek a területükön és tudjanak mindenről. Viszont kevés az ember, létszámgondjaink vannak. Zala megyében például csak egy, Vas megyében két emberünk van, és a fővárosban is kevesen vagyunk ahhoz, hogy rendszeres és folyamatos legyen az ellenőrzés - vázolta a helyzetet a hivatal elnöke.

Mezős Tamás hozzátette, a civilek több ponton is segíthetnek. A Geocashing Egyesület játékához hasonló műemlékem.hu oldalon olyan játékot hirdettek meg, hogy megkeresnek műemlékeket GPS-szel rendelkező emberek, lefényképezik, és leírják, hogy mit tapasztalnak.

InfoRádió
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek