kapubanner for mobile

Kevesebb az erőszak a közfeladatot ellátó személyekkel szemben

Az Országos Rendőr-főkapitányság adatai szerint tavaly összesen 710 esetben, idén már csak 358 esetben indult eljárás közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűncselekmény miatt - cikkezik a Magyar Nemzet.

A parlamentben tavaly fogadták el azt a módosító indítványt, ami alapján már az egészségügyi dolgozók, így a mentőszolgálat tagjai is közfeladatot ellátó személynek minősülnek, de a büntető törvénykönyv idesorolja többek között a taxisokat, a tömegközlekedés dolgozóit, a pedagógusokat, a tűzoltókat, a nyilvántartásba vett egyházak tagjait és többek között a szociális munkásokat is.

Ennek ellenére a mentőszolgálat tagjait szinte nap mint nap inzultálják, leköpik és szidalmazzák a munkájuk során, de a tanárokat sem kímélik a diákok, a pedagógusok sokszor kudarcként élik meg a támadásokat, így az erőszakos cselekményre gyakorta nem is derül fény. Pedig a büntető törvénykönyv egyértelműen fogalmaz, a közfeladatot ellátó személyek elleni erőszak büntetési tétele alapesetben három évig terjedő szabadságvesztés is lehet - emlékeztet a Magyar Nemzet.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek