kapubanner for mobile

Kevesebb fizetést kap Szijjártó Péter

Az Országgyűlés hétfői döntése értelmében az egyéb állami vezetőkhöz hasonlóan a miniszterelnöki biztos is csak képviselői alapdíját veheti majd fel, ha parlamenti képviselő is egyben.

Bár a törvényhozás tavaly a kormány tagjairól és az államtitkárok jogállásáról szóló törvényben létrehozta a miniszterelnöki biztos intézményét, a parlament nem szabályozta az országgyűlési képviselői és a miniszterelnöki biztosi javadalmazások egymáshoz való viszonyát. Ezért volt szükség a mostani módosításra.

Jelenleg csak Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője tölt be egyszerre miniszterelnöki biztosi és országgyűlési képviselői tisztséget is. A kormánytöbbség tavaly nyáron hirdette meg a kétmillió forintos fizetési plafont a közszférában, Szijjártó Péter miniszterelnöki biztos azonban az államtitkárokat megillető 997 ezer forintos juttatás mellett országgyűlési képviselőként 1,229 millió forintot vesz fel havonta, azaz jövedelme 2,226 millió forint.

Index/MTI
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robbanásszerűen nő az AI-képzés iránti igény, miközben szakemberhiány sújtja a piacot

A Skillsoft friss jelentése szerint az AI-val kapcsolatos készségfejlesztési programok népszerűsége egy év alatt közel tízszeresére nőtt, jelezve a... Teljes cikk

Amerikában minden ötödik friss diplomás túlképzettnek érzi magát

Egy friss összegzés rávilágít a munkaerőpiac legújabb trendjeire és kihívásaira, különös tekintettel a friss diplomások helyzetére és a... Teljes cikk

Minden második dolgozó retteg a pénzügyeitől: ez rontja a produktivitást

A PwC legfrissebb kutatása rámutat, hogy a munkavállalók széles körét érintő pénzügyi stressz drámai mértékben rontja a termelékenységet és az... Teljes cikk