kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Kik számíthatnak az APEH kiemelt figyelmére?

Az adóminimalizálók, a feketén foglalkoztatók és a számítógép-alkatrész kereskedők az idén is az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) kiemelt figyelmére számíthatnak, s fokozottan ellenőrzik majd a transzferárakat is - nyilatkozta az MTI-nek az APEH elnöke.

Az adózók dolgát az idén az egyszerűsített adóbevallás és a köztartozásmentes adózók listájának bevezetése, valamint az ellenőrzési és a bírságolási kézikönyv közzététele könnyíti, s hamarosan egyszerűsítik az áfa-bevallásokat is.

Szikora János elmondta: az APEH évek óta rendszeresen ellenőriz egyes területeket, így bizonyosra vehető, hogy az idén is a fókuszban lesznek az adóminimalizálók. E kör nagy forgalom mellett viszonylag alacsony befizetési kötelezettséget vall be, s a bevételek eltitkolásával, vagy fiktív számlákkal teremt látszólagos befizetési pozíciót. Az itt megállapított adókülönbözet - aminek 80 százaléka évek óta az áfában jelentkezik - tavaly meghaladta a 460 milliárd forintot, ehhez közel 300 milliárd forint szankció kapcsolódott.

Az adóhatóság az idén is nagy súlyt fektet a fekete foglalkoztatás kiszűrésére, s folytatódik a társadalombiztosítási befizetések ellenőrzése is. A transzferárak - a kapcsolt felek között alkalmazott elszámoló árak - ellenőrzése a középtávú stratégia szerint is kiemelt feladat, ennek érdekében már tavaly speciális ellenőrzési csoportok jöttek létre; a revizorok képzése januárban a francia adóhatóság közreműködésével folytatódik - mondta Szikora János.

Az APEH új középtávú stratégiája szerint, ha szándékos adóelkerülés miatt jelentős adókülönbözetet állapítanak meg, az ellenőrzést kiterjeszthetik az ellenőrzött társaság tulajdonosaira, képviselőire, és az érdekeltségükbe tartozó vállalatokra is. Szikora János szerint ezt már az idén alkalmazhatják. Úgy vélekedett: a bevétel eltitkolásakor vagy fiktív költségek elszámolásakor jövedelmet rejtenek el, amit meg kell keresni. Azt persze mindig mérlegelni kell, hogy a kiterjesztett vizsgálat mekkora kapacitást köt le, milyen hozadéka van, s bizonyítható-e - tette hozzá.

InfoRádió/MTI
  • 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.02Projektmenedzsment képzés A projektmenedzsment elméletének és gyakorlatának megismertetése a résztvevőkkel. A projektmenedzsment módszereinek begyakorlása példákon és esettanulmányokon keresztül. A résztvevők projektvezetési képességének fejlesztése és felkészítésük projektek önálló, sikeres lebonyolítására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Országszerte mintegy 1700 mentődolgozó részesült elismerésben

A mentők napja alkalmából országszerte mintegy 1700 mentődolgozó részesült elismerésben, közülük kétszázan az Országházban vehették át... Teljes cikk

Egyértelművé vált: egy jó szakma és a jó szakember is aranyat ér

A szakképzési rendszer az elmúlt években nemcsak szerkezetében, hanem tartalmában és módszertanában is jelentősen megújult - mondta a Kulturális... Teljes cikk

Eddig ennyien ajánlották fel elektronikusan adójuk 1+1 százalékát

Eddig több mint 900 ezren ajánlották fel elektronikusan adójuk 1+1 százalékát, a nyilatkozatokat a május 20-i bevallási határidőig lehet megtenni -... Teljes cikk