Kilencezren várják a pótfelvételi ponthatárait
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatSzerdán este várhatóan nyolc óra után hozzák nyilvánosságra az idei felsőoktatási pótfelvételi ponthatárait; a mostani eljárásban több mint kilencezren adtak be kérelmet, a legfiatalabb jelentkező 1996-ban született, a legidősebb idén lett 67 éves.
Az Oktatási Hivatal és az Educatio kft. közös tájékoztatása szerint a pótfelvételi eljárásban a 46 felsőoktatási intézmény által meghirdetett 2588 képzésre összesen 9428-an jelentkeztek. Közülük 7365-en, vagyis a jelentkezők 78,12 százaléka e-felvételizett, 6520-an alapképzést, 939-en pedig mesterképzést jelöltek meg. Idén is a legtöbben a levelező képzést választották, összesen 4531-en, emellett a fennmaradó jelentkezők nagy része -– 4294-en -–nappali képzésre jelentkezett.
Az alapképzések közül a legtöbben a gazdálkodási és menedzsment szakot jelölték meg, míg a mesterképzési szakok között a Master of Business Administration (MBA) képzés volt a legnépszerűbb. A jelentkezők többsége az e-felvételit választotta, a legnépszerűbb alapképzések és egységes osztatlan képzések a gazdálkodási és menedzsment, valamint a jogász szakok voltak.
A ponthatárokat augusztus 29-én, várhatóan este nyolc óra után hirdetik ki és teszik közzé a www.felvi.hu-n. A felvételi döntésről az Oktatási Hivatal minden jelentkezőt levélben tájékoztat. Azokat, akik megadták a mobilszámukat, a ponthatárok kihirdetése után sms-ben is értesítik, a felvettek a felvételi határozatot és a beiratkozással kapcsolatos tudnivalókat szeptember elején a felsőoktatási intézménytől kapják meg.
A ponthatárok meghatározása, az általános felsőoktatási felvételi eljáráshoz hasonlóan számítógépes algoritmussal történik, amely az összpontszámuk és az adott képzésre felvehető keretszám alapján sorolja be a jelentkezőket.
Abban az esetben, ha egy adott képzést az általános felsőoktatási felvételi eljárás során is meghirdettek, a pótfelvételi eljárásban a ponthatár nem lehet alacsonyabb a július 24-én meghatározottnál. Ha a képzést csak a pótfelvételin hirdették meg, akkor a ponthatárnak a jogszabályi minimumnál -– alapképzés és egységes, osztatlan képzés esetén 240 pont, felsőfokú szakképzés esetén 140 pont -– kell magasabbnak lennie.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?