Kivonul hazánkból a TDK: száz dolgozó kerül utcára
Bezárja rétsági üzemét a japán TDK - erősítette meg a hvg.hu információját Mezőfi Zoltán, Rétság polgármestere. A gyárbezárással több mint száz dolgozó veszíti el állását.
A Nógrád megyei kisváros polgármesteri hivatalát már hivatalosan is tájékoztatta a japán cég arról, hogy bezárja a helyi ipari parkban működő üzemét - mondta a hvg-hu-nak Mezőfi Zoltán. A gyárbezárás tényét Bognár Ildikó, a TDK-üzem humánerőforrás-igazgatója is megerősítette, ám ennél többet egyelőre nem mondhatott.
A polgármester úgy tudja, hogy az üzembezárás 145 munkavállalót érint.
A TDK magyar leányvállalata, a TDK Elektronika Magyarország Kft. 1995-ben kezdte meg működését Rétságon. Ez volt a japán cég első kelet-közép-európai beruházása. A fénykorában több mint ezer főt is foglalkoztató gyár összesen több mint félmilliárd forint állami és megyei támogatást, valamint tíz évre szóló helyi iparűzésiadó-mentességet kapott. 2005 végére a létszám háromszáz fősre apadt, amelyet 2006-ban körülbelül száz fővel tovább csökkentettek.
hvg.hu

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?