Kocsis mégis tudott a végkielégítésekről?
Kocsis István, a BKV vezérigazgatója tudhatott arról a csaknem százmillió forintos végkielégítésről, amelyet Szalainé Szilágyi Eleonóra, a BKV volt humánpolitikai igazgatója engedélyezett magának - írta szerdán a Népszabadság.
A lap arra emlékeztetett, hogy a BKV belső ellenőrzése, majd a cég 2008-as zárszámadását végző Deloitte Könyvvizsgáló Kft. is felhívta a figyelmet arra, hogy nem a jogszabályoknak megfelelően fizettek végkielégítéseket a cégnél.
A BKV a könyvvizsgáló jelentésére azzal reagált, hogy "megítélésünk szerint a BKV jogszerűen fizetett ki 37 millió forint végkielégítést a jelenleg is munkavállalóként foglalkoztatott Szalainé Szilágyi Eleonóra részére." Ezt a megállapítást 2009 februárjában Kocsis István vezérigazgató aláírta, áll a Népszabadság cikkében.
A Népszava szerint Kocsis Istvánnak - aki többször is kijelentette, hogy semmi felelőssége nincs Szalainé ügyében -, ha a végkielégítésről nem is, de az általa is aggályosnak tartott továbbfoglalkoztatásról tudnia kellett.
A Népszava értesülése szerint a jelenlegi vezérigazgató által felvett, majd áprilisban elküldött Molnár László főtanácsadónak még most is a BKV bérel lakást.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?