Kölcsönzött munkaerőt keres az elbocsátottak helyére az oroszlányi Wescast
Munkaerő közvetítő cégen keresztül toboroz dolgozókat a Wescast, mely a szakszervezet szerint 180 embert bocsátott el nemrég.
Kölcsönzött munkatársakat alkalmaznak az elbocsátottak helyett a Wescast gyárban - derült ki az RTL Klub Híradójából. A kipufogóöntvényeket gyártó Wescast oroszlányi gyárában a járvány előtt 1200 ember dolgozott. A vállalatnál április közepén állt le a termelés, ez idő alatt a dolgozók nem kaptak fizetést, emiatt a szakszervezet a bírósághoz fordult. A termelés két és fél hete újraindult, de a Wescast leépítésekbe kezdett a válságra hivatkozva.
A Vasas szakszervezet információ szerint a cég 180 alkalmazottat bocsátott el. A cég vezetője a híradónak azt írta, 15 embernek mondtak fel, a többiek maguk kérték, hogy közös megegyezéssel távozhassanak, mely elől a Wescast nem zárkózott el. Az oroszlányi gyárba eközben dolgozókat toboroz egy munkaerő közvetítő cég. A Wescast ezt a Híradónak elismerte, de azt írta, mindössze 8 kölcsönzött munkatársat alkalmaznak. Eközben a cég továbbra is toboroz. A Vasas Szakszervezet információ szerint a gyár kapott egy nagyobb megrendelést, ami viszont csak rövid távú, néhány hetes munkát jelent. A szakszervezetnél olyan dolgozók is jelentkeztek, akiket a Wescast korábban elbocsátott, és most visszavenné őket, de csak akkor, ha visszafizetik a végkielégítésüket.
RTL Klub Híradó

- 2025.09.25recruiTECH BLUE konferencia A BLUE konferencia azoknak a kékgalléros toborzásban és foglalkoztatásban érintett HR vezetőknek, toborzási szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a céljaikért a munkaerőpiacon. Gyere el és tanuljuk, fejlődjünk közösen!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
További cikkek
Nem csak a nyugdíjasok kapnának élelmiszer-utalványt
A nyugdíjas-élelmiszerutalványt nemcsak a nyugdíjasok, hanem a más, nyugdíjszerű ellátásban részesülők, így a fogyatékossággal élők is... Teljes cikk
Nem vesznek el munkahelyet a külföldiek – a kormány 6 pontban tisztázza a valóságot
Az elmúlt időszakban megjelent téves állításokkal szemben a teljes foglalkoztatotti létszám csökkenése és a foglalkoztatott harmadik országbeliek... Teljes cikk
Valótlan állítás, hogy kétmilliót keresnek a magyar orvosok?
Valótlan adatot használt a kormány az orvosi bérekről szóló kampányában – derül ki a Magyar Orvosi Kamara által kikért hivatalos adatokból. A... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Eltűnnek az olvasók, jönnek az elbocsátások – a Google AI-ja munkahelyek ezreit veszélyezteti 3 napja
- Még a felmondásokat sem kapják meg az elbocsátott dolgozók a Heves vármegyében működő multicégtől 7 napja
- A Z generációsok közel fele szerint főnökük nem értékeli az AI előnyeit 7 napja
- Az összes dolgozóját kirúgta a Heves vármegyében működő multicég, akik a bérüket sem kapták meg 1 hete
- Brüsszel tönkretette, a kormány megmenti? Milliárdos támogatás a Dunaferr-dolgozóknak 2 hete
- Elkezdte a csoportos létszámleépítést a Dunaferr utódcége 2 hete
- A potenciális munkaerő-tartalék negyedévenkénti alakulása - grafikon 2 hete
- Mutatjuk, hol vesznek fel és hol építenek le - friss adatok a magyar munkaerőpiacról 3 hete
- Ennyi dolgozót épített le egy év alatt a 15 legnagyobb magyarországi gyár 3 hete
- Az álláskeresők szerint képzési hiány van, nem pedig készséghiány 1 hónapja
- Felmérés: kevés cég tartja hatékonynak a készségek értékelését 1 hónapja