Költségtérítéses képzésen a minimum is elég volt a HR-szakokhoz
Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat csütörtök este. Az államilag finanszírozott emberi erőforrások alapképzésre ötszázból 443 pont kellett, költségtérítésesen azonban többnyire elég volt a minimális 260 pont is.
A Felvi.hu oldalon közzétett adatok alapján – államilag támogatott képzésben – az egyik legmagasabb pontszám, 465, az alkalmazott közgazdaságtan szakra, gazdaságelemzési képzésre és nemzetközi tanulmányok szakra kellett. Ez a szám egyébként már korábban ismert volt, mert mindhárom szak része annak a 16-nak, amelyen már korábban központilag meghatározták a ponthatárokat. (A maximális ötszáz pontból 200 az érettségi, 200 a tanulmányi és 100 a pluszpontokból jöhetett össze.)
E 16 alapszakon és osztatlan képzésen összességében nem változtak az előre bejelentett ponthatárok, így például a gazdálkodás és menedzsment szakhoz – a ilyen képzést indító intézmények állami finanszírozású oktatásában – legalább 460 pont kellett, csakúgy, mint a nemzetközi gazdálkodási szakhoz. Az emberi erőforrások képzésen 443 pontot vártak el az állami finanszírozású képzésen. Ettől egyik iskola sem tért el.
Az ország jogászképzéseire 464 ponttal, pénzügy és számvitelre 458-cal, kommunikáció és médiatudomány szakra 455-tel, kereskedelem és marketingre pedig 449-cel lehetett bekerülni.
A Budapesti Corvinus Egyetemen azonban néhány szak esetében felfelé módosították az eredeti központi ponthatárokat, turizmus és vendéglátáshoz például 446-nál húzták meg a minimumot, szemben a más helyeken megállapított 428-cal.
Az előre nem ismert ponthatárú képzések közül az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyes osztatlan képzésű tanárszakjaira – mint az most kiderült – még az előbb felsoroltaknál is több pont kellett, az ELTE matematika-spanyol tanári szakjára például 478.
A Corvinus kereskedelem és marketing szakára költségtérítéses képzésben is magas pontszám, legalább 470 pont kellett a felvételhez.
Az orvosképzésre bekerüléshez a Semmelweis Egyetemen 432 pontnál, Debrecenben és Szegeden 407 pontnál, Pécsett pedig 401-nél húzták meg a határt.
Műegyetemi gépészmérnökképzésre minimum 392 pontra van szükség, de például mechatronikai mérnökire már 452 kell.
Az idén 106 ezer fiatal jelentkezett a felsőoktatásba (ez a szám tavaly mintegy 95 ezer volt), ebből – első helyen – több mint 69 ezren alapképzésre, csaknem tízezren osztatlan képzésre, majdnem 22 ezren mesterképzésre, csaknem ötezren pedig felsőoktatási szakképzésre. Állami ösztöndíjas képzésre 91 737-en, önköltséges képzésre 14 319-en adtak be kérelmet. Az előző évhez képest növekedés volt megfigyelhető minden képzési területen.
Összesen 358 ezer felsőoktatási helyre jelentkeztek, egy jelentkező átlagosan 3,4 jelentkezést adott be.
Növekedés volt megfigyelhető a tavalyihoz képest minden képzési területen. A kerekített adatok szerint agrárképzésre a felvételizők 6, bölcsészettudományira 8, gazdaságtudományira 16, informatikaira 7, jogira 5, közigazgatási, rendészeti és katonai képzési területre 5, műszakira 16, művészetire 4, művészetközvetítési területre 1, orvos- és egészségtudományira 9, pedagógusképzésre 11, sporttudományi és társadalomtudományi területre egyaránt 4-4, természettudományi képzésre pedig 3 százaléka jelentkezett.
A pedagógusképzésre felvételizők aránya 2010-hez képest 5-ről 11 százalékra emelkedett.
A népszerűségi listán első helyen a gazdálkodás és menedzsment képzés áll, ezt követi a gépészmérnöki, a jogász-, a mérnökinformatikus- és az óvodapedagógus-képzés.
Mesterképzésre 2700-zal, a felsőoktatási szakképzésre pedig 1300-zal jelentkeztek többen, mint tavaly. A legkedveltebb képzőhely – több mint 22 ezer felvételizővel – az ELTE, a második helyen, 14 ezer jelentkezővel, a Szegedi Tudományegyetem végzett.
A besorolási döntést, amely tartalmazza, hogy kit hová vettek fel a ponthatárok megállapítását követően, a www.felvi.hu e-felvételi rendszeréből kell letölteniük a felvételizőknek. A dokumentumról, amint az elérhetővé válik, az Oktatási Hivatal e-mailben tájékoztatja a jelentkezőket.
A hivatalos ponthatárváró rendezvénynek, a Pont Ott Partinak első alkalommal volt házigazdája egy felsőoktatási intézmény, a Semmelweis Egyetem.
A Pont Ott Partin Palkovics László felsőoktatási államtitkár és Maruzsa Zoltán helyettes államtitkár nyomta meg csütörtök este a gombot, amely elindította a ponthatárok közlését. A Koltai Jenő Sportközpontban szervezett rendezvényén több mint ezren várták az eredményeket. Közvetlenül a ponthatárok ismertetése előtt a közönség hangos visszaszámlálásba kezdett, majd a füvön ülők is a nagyszínpadhoz tódultak, hogy jobban lássák a kivetítőt.
A felvételizőket délutántól koncertek várták, és humoristák is szórakoztatták őket.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?