Komoly erőfeszítések a nógrádiak munkához juttatásáért
Nógrád megyében a munkaerő-közvetítés 89 százaléka sikeres volt az első negyedévben, százból 95 munkanélküli támogatással került vissza hosszabb-rövidebb ideig a munkaerőpiacra; az elhelyezkedést 2013-ban közel 7 milliárd forintos támogatás segíti - közölte a Nógrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója kedden az MTI-vel.
A közfoglalkoztatásban a megye 4,7 milliárd forintot fordíthat 2013-ban a kistérségi mintaprogramok megvalósítására, az önkormányzatok által szervezett hagyományos közfoglalkoztatásra - benne a szociális földprogramra -, az országos programokban részt vevő helyi munkaadók támogatására, valamint az ehhez kapcsolódó egészségügyi vizsgálatokra - tette hozzá az igazgató.
A Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) egymilliárdos kerete döntően az új támogatásokat szolgálja, ez az összeg ugyanakkor elmarad Nógrád múlt évi lehetőségeitől.
A március végi adatok szerint a TÁMOP "Újra tanulok" programja 342,4 millió forinttal segíti az álláskeresők képzését, átképzését.
Tamási Ildikó elmondta: a felmért igények alapján 300 pályakezdő álláskereső bevonása várható az Első munkahely garancia elnevezésű központi programba, 209 millió forintos támogatással.
Az igazgató közölte: ezek az összegek idén is kiegészülnek a pályázat útján elnyerhető forrásokkal a munkahelyteremtő beruházás támogatására, a központi munkahelymegőrző támogatásra, vagy a bérkompenzációhoz kapcsolódó kiegészítő bértámogatásra.
A nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességen belül 2013. március végén 26,5 százalékos volt Nógrád megyében, ami az országos rangsorban a második legmagasabb mutatót jelentette.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?