kapubanner for mobile

Komolyan veszélyezteti a német gazdaságot a szakemberhiány

Riadót fújt a német szövetségi munkaügyi hivatal a mind akutabbá váló szakemberhiány miatt. Különösen az elektronikai és az építőiparban, illetve a mérnöki területeken szűkül egyre jobban a munkaerő-kínálat.

images

Középtávon akár Németországot mint termelőhelyet is komolyan veszélyeztetheti, hogy nem áll rendelkezésre kellő számú jól képzett munkavállaló - fogalmazott Joachim Milberg, a BMW elnöke, Angela Merkel kancellár innovációs tanácsának tagja.

Szakemberek szerint már most 20-48 ezer közé tehető a mérnökhiány bizonyos szakterületeken. A kölni IW gazdaságkutató intézet becslése alapján 2006-ban ez 3,5 milliárd euró bevételkiesést okozott az iparnak. Az idén pedig akár 8 milliárddal is csökkentheti a GDP-t, ha az üres állások akár csak 10 százalékát nem sikerül tartósan betölteni.

A mérnökutánpótlás terén azonban nem lehet a helyzet gyors megoldódására számítani. Az 1996-2004 közötti időszakban folymatosan csökkent a végzős műszaki hallgatók száma, és az elmúlt két évben is alacsony szinten stagnál. Alternatívát jelenthetne például külföldi mérnökök alkalmazása Németországban. Ez a lehetőség azonban jelenleg nem áll nyitva, mivel a bevándorlási törvényben megszabott minimális jövedelmet túl magasan állapították meg. Emellett az USA gazdasága mágnesként vonzza a fiatal tehetségeket.

Világgazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek