kapubanner for mobile

Korlátoznák az orosz tudósok külföldi kollégáikkal való kapcsolattartását

Nyugtalanságot keltett az orosz tudósok körében az orosz közoktatási és tudományügyi tárcának a sajtóban megjelent rendelete, amely azt "tanácsolta" az állami elemzőközpontok, kutatóintézetek munkatársainak, hogy korlátozzák kapcsolataikat külföldi kollégáikkal - írja az MTI.

A kéthetente megjelenő Troickij Variant című lap által kedden közölt rendelet értelmében a tudományos intézetek vezetőinek öt nappal előre kell értesíteniük a tárcát a külföldi tudósok látogatásáról, majd a megbeszéléseikről utólag be kell számolniuk. A találkozón legalább két orosznak kell jelen lennie.

A dokumentum szerint az orosz tudósok szabad idejükben a vezetőjükkel való egyeztetés után találkozhatnak külföldi kollégáikkal. A minisztérium azt akarja, hogy a külföldiek az információ gyűjtésének és feldolgozásának műszaki eszközeit kizárólag - meg nem nevezett - nemzetközi szerződések által körülírt esetekben használhassanak.

Az újságban Alekszandr Fradkov az orosz akadémia egyik gépészettudományi laboratóriumát vezető tudós nyílt levélben szólította a tárcavezetőt, Mihail Kotyukovot, hogy vonja vissza a szovjet stílusú rendelkezést. Indoklása szerint az ukáz nemhogy nem erősíti az ország biztonságát, de árt az orosz tudománynak, annak elszigetelődéséhez vezet, továbbá lejáratja a hatóságokat és akadályozza annak a Vlagyimir Putyin elnök által kitűzött feladatnak a megvalósítását, hogy Oroszország vezető tudományos hatalommá váljon.

A közoktatási minisztérium közölte, hogy a rendelet nem utasítás, csupán ajánlás. A tárca tagadta, hogy célja a tudósok ellenőrzés alá vonása volna.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán újságíróknak megígérte, hogy az elnöki hivatal ki fogja deríteni a közoktatási tárcánál a rendelet részleteit. Mint mondta, nem ismeri a dokumentumot, de a kérdezői által ismertetett részletek alapján "túlzásnak" nevezte azt. Ugyanakkor megjegyezte, hogy nem árt egy bizonyos fokú éberség, mert "a külföldi szakszolgálatok nem alszanak, és a tudományos ipari kémkedést senki sem szüntette meg". Szavai szerint az ilyen kémkedés a hét minden napján, a nap huszonnégy órájában folyik, különösen a fiatal tudósok ellen.

Az orosz tudományos életben nagy port vert fel, hogy tavaly júliusban letartóztatták és hazaárulással vádolták meg Viktor Kudrjavcevet, a Roszkoszmosz vezető kutatóintézete, a Központi Gépipari Tudományos Kutatóintézet (CNIIMas) veterán munkatársát. A vád szerint Kudrjavcev elektronikus levelezésben szolgáltatott ki titkos adatokat a belgiumi Sint-Genesius-Rode-ban működő, Kármán Tódorról elnevezett von Karman Folyadékdinamikai Intézetnek a hiperszonikus repülőszerkezetek kifejlesztésénél Oroszországban alkalmazott technológiákról.

Idén nyáron Kudrjavcev egyik kollégáját, Roman Kovaljovot, CNIIMas Hőcsere- és Aerodinamikai Központjának vezetőjét vádolták meg hazaárulással.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek