Kormánytisztviselők: marad az indoklás nélküli elbocsátás
Újra elfogadta, kibővített formában az Országgyűlés hétfőn az államfő által visszaküldött, a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvényt. A kormánytisztviselők munkaviszonyát az állam indoklás nélkül, két hónapos felmondási idővel megszüntetheti.
A kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvény a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba. A jogszabályt, annak június 8-i elfogadását követően az államfő nem írta alá, hanem megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek június 14-én.
A Ház zárószavazás előtt egy módosítócsomag elfogadásával kibővítette a törvényt, annak hatálya alá vonta a közigazgatási államtitkárokat és a helyettes államtitkárokat, azaz a szakmai vezetőket; nem változtatott viszont a parlament azon a passzuson, amellyel az államfő nem értett egyet: így a munkáltatók a kormánytisztviselőket indoklás nélkül menthetik majd fel.
A köztársasági elnök álláspontja szerint az indoklás nélküli elbocsátás lehetősége ellentétes az Európai Unió jogával. Sólyom László szerint az indokolás nélküli elbocsátás lehetősége veszélyezteti a közigazgatás semleges és szakmai szempontokat szem előtt tartó működését, hiszen akár a felettese utasítását szakmai megfontolások alapján vitató kormánytisztviselő is bármikor tarthat jogviszonyának megszüntetésétől.
Az újból elfogadott törvény átnevezi a köztisztviselők egy bizonyos körét: kormánytisztviselők dolgoznának a jövőben a Miniszterelnökségnél, a minisztériumokban - beleértve a közigazgatási és a helyettes államtitkárt is - , a kormányhivatalokban, a központi hivatalokban, valamint ezen utóbbi hivatalok területi, helyi szervénél, a kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szervénél, a helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzésére hatáskörrel rendelkező szervénél, a Rendőrség, a Vám- és Pénzügyőrség, a büntetés-végrehajtás és a katasztrófavédelem szerveinél, valamint a Nemzeti Hírközlési Hatóságnál.
A kormánytisztviselőket kéthónapos felmentési idővel, indoklás nélkül bocsájthatja el a munkáltató. E körben is megmarad a munka törvénykönyvének az a szabálya, hogy felmentési védelem illeti meg a munkavállalót, ha többek között betegség miatti keresőképtelenség, a beteg gyermek ápolására táppénzes állományba helyezés, a közeli hozzátartozó otthoni ápolása, vagy gondozása céljából kapott fizetés nélküli szabadság, illetve a gyermekgondozási segély folyósításának ideje alatt. A felmentési idő a felmentési okiratban megjelölt napon kezdődik.
A törvényt szerint a köztisztviselőknek posztjuk betöltéséhez kötelező 2009. december 1-je óta versenyvizsgát tenniük, a kormánytisztviselőkre e szabály nem vonatkozik majd. A központi államigazgatás - mint munkáltató - vonzerejét növelendő, bevezetnék a közigazgatási (fő)tanácsadói címet, amely már a kinevezéstől magasabb javadalmazást biztosíthat a megfelelő szakmai tapasztalattal rendelkezőknek. A rendkívüli munkavégzés időtartamát évi 200 órában maximálja, melyért legfeljebb 25 munkanap szabadidő átalány állapítható meg.
Új általános szabály, hogy a jogellenesen elbocsátott köztisztviselő a munkáltatói jogsértés súlyához igazodó átalány kártérítésre lesz jogosult, és csak kivételes esetben (például felmentési tilalomba ütköző felmentés) lesz mód a visszahelyezésre. Ekkor viszont a bírósági eljárás során igazolni szükséges a kárenyhítés érdekében tett erőfeszítéseket, így például azt, hogy a volt köztisztviselő keresett-e aktívan állást, együttműködött-e a munkaügyi központtal. Az említett szabály hatálya kiterjed a kormánytisztviselői jogviszonyra is.
A törvény rendelkezik kormánytisztviselők illetményéről, a pótlékokról és a jutalmakról, a végkielégítés összegéről is. Kimondja azt is, hogy a miniszteri kabinethez tartozó politikai főtanácsadó, politikai tanácsadó - a kormánytisztviselői jogviszonyban eltöltött idejére tekintet nélkül - vezető-főtanácsos vagy főtanácsos besorolást kap, illetményét a besorolásától függetlenül a munkáltatói jogkör gyakorlója, miniszter vagy államtitkár, állapítja meg.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Skillsoft friss jelentése szerint az AI-val kapcsolatos készségfejlesztési programok népszerűsége egy év alatt közel tízszeresére nőtt, jelezve a... Teljes cikk
Egy friss összegzés rávilágít a munkaerőpiac legújabb trendjeire és kihívásaira, különös tekintettel a friss diplomások helyzetére és a... Teljes cikk
A PwC legfrissebb kutatása rámutat, hogy a munkavállalók széles körét érintő pénzügyi stressz drámai mértékben rontja a termelékenységet és az... Teljes cikk
- Hatalmas leépítés a BBC-nél: közel 2000 munkahely szűnik meg 1 hete
- Tízből kilenc cég megbánta a mesterséges intelligencia vezérelte elbocsátásokat 2 hete
- Elveszi a mesterséges intelligencia a juniorok munkáját? 3 hete
- Leépítésre készül Magyarországon a Siemens 3 hete
- "Gratulálunk, megkapta az állást!" – de mostantól kevesebbet keres 4 hete
- Aki nem használ AI-t, azt elküldik az amerikai PwC-től 1 hónapja
- AI miatti leépítések: ezek a cégek csökkentik a létszámot – akad egy kivétel is 2 hónapja
- A DK felszólítja Csányi Sándort, hogy fejezze be az OTP-nél a tömeges kirúgásokat 2 hónapja
- Munkaadói felmondás nyugdíj előtt állóknak: erre kell figyelni! 3 hónapja
- Több ezer fős leépítés jön ennél a cégnél, mert egyre kevesebben söröznek 3 hónapja
- 900 dolgozótól válna meg a Dacia 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?