Kormányzati segítségre várnak a kiskereskedések, különben újabb elbocsátások jöhetnek
A Bevásárlóközpontok Bérlőinek Érdekvédelmi Egyesülete többek között bérletidíj-emelési moratórium kihirdetését kéri a kormánytól.
A közleményben ismertették, hogy a bevásárlóközpontokban üzemelő magyar tulajdonú kiskereskedelmi egységek ma csaknem 100 ezer ezer embernek adnak munkát. A magyarországi bevásárlóközpontokban működő divatipari vállalkozások éves árbevétele 2019-ben meghaladta a 250 milliárd forintot. A BBÉE úgy látja, ha a szektor nem kap kormányzati támogatást, az elbocsátások és boltbezárások után a kiskereskedelmet kiszolgáló gyártói háttér is nehéz helyzetbe kerül, ahogy a magyar kreatív ipar is. Az egyesület attól tart, hogy a járvány miatt bajba jutott magyar tervezők, gyártók és kereskedők elvesztik évtizedek alatt felépített piaci részesedésüket.
A magyar, 400 négyzetméternél kisebb kiskereskedelmi, vendéglátóipari és az egyéb érintett vállalkozások, valamint munkavállalóik megmentése érdekében az érdekvédelmi egyesület hétpontos javaslatot tesz - írják a közleményben. Az egyesület egyebek mellett azt javasolja, hogy a kormány - az önkormányzati ingatlanokhoz hasonlóan - rendeletben szabályozza azt, hogy a kialakult vis major helyzetre való tekintettel nem jogosultak a bérbeadók bérleti díjak számlázásra. A bérleti és kapcsolódó díjak 50 százalékos csökkentését kérik 2020. szeptember 1-től 2021. június 1-ig azokra az időszakokra, amikor nem volt teljes lezárás. A javaslatok között szerepel az euróban meghatározott bérleti díjak forintosítása 2020. március 1-től 2022. július 1-ig.
A BBÉE kéri bérletidíj-emelési moratórium kihirdetését 2024. január 1-ig, valamint kezdeményezi a bérleti szerződések felmondásának és a bérleti biztosítékok lehívásának megakadályozását is a vészhelyzet megszűnését követő második hónap végéig. Emellett javasolják a forgalmi adó csökkentését a ruházati, cipő és a többi érintett szektor termékeire 2021. január 1-től, 15 százalékkal, legalább 18 hónapra, valamint a bérköltségek támogatását és moratórium kihirdetését a felszámolási eljárások megindítására. A BBÉE szakértőinek számításai szerint, ha a kormánnyal és a bérbeadókkal kezdeményezett tárgyalások nem vezetnek eredményre, további boltbezárásokra és elbocsátásokra kell számítani - áll a közleményben.
MTI
fotó: pexels
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Skillsoft friss jelentése szerint az AI-val kapcsolatos készségfejlesztési programok népszerűsége egy év alatt közel tízszeresére nőtt, jelezve a... Teljes cikk
Egy friss összegzés rávilágít a munkaerőpiac legújabb trendjeire és kihívásaira, különös tekintettel a friss diplomások helyzetére és a... Teljes cikk
A PwC legfrissebb kutatása rámutat, hogy a munkavállalók széles körét érintő pénzügyi stressz drámai mértékben rontja a termelékenységet és az... Teljes cikk
- Ősszel újra emelkedhet a foglalkoztatás ezen a területen 9 hónapja
- Elég a méltatlan nyugdíjakból – országos népszavazás jöhet 9 hónapja
- Vezetőváltás a DODO élén Magyarországon 10 hónapja
- Bruttó 600 000 forintos fizetést kínál új dolgozóinak az Aldi a Balaton környékén 13 hónapja
- Új elnök az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete élén 1 éve
- Nikola Ilchev, PhD: A balkáni ecommerce piacok ugyanolyan vonzóak, mint Magyarország 1 éve
- Elindul a Demján Sándor Program digitalizációt segítő pályázata 1 éve
- A szakszervezet szerint sok dolgozó távozhat az Auchantól 1 éve
- "Sokkal több a vadász, mint a fóka" - Tüntettek a taxisok a fővárosban 1 éve
- Taxissztrájk jön a fővárosban 1 éve
- Így emelkednek a bérek a SPAR-nál 2025-ben 1 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?