kapubanner for mobile

Kötelező szabadságra küldik a Debreceni Egyetem dolgozóit

Valamennyi épületét bezárja két hétre a a Debreceni Egyetem, a dolgozók pedig kötelező jelleggel szabadságra mennek. Az ok: az intézményt sújtó több mint 900 millió forintos költségvetési zárolás - olvasható a Népszabadságban.

Szigorú takarékossági lépéseket jelentett be a Debreceni Egyetem vezetősége az intézményt sújtó több mint 900 millió forintos költségvetési zárolás miatt - írja a Népszabadság. Az egyetem valamennyi épülete bezár december 22-e és január 6-a között, a dolgozókat kötelező jelleggel szabadságolják. Ez az intézkedés nem érinti a betegellátást szolgáló létesítményeket és a kollégiumokat. A vizsgáztatás sem szünetel.

Fábián István rektor a lapnak elmondta: a zárolt összeg az egyetem csaknem egyhavi állami támogatásának felel meg, vagyis ennyi pénzt kellene kigazdálkodnia másfél hónap alatt a Debreceni Egyetemnek úgy, hogy ezt az összeget már az év elején beterveztük az éves költségvetésünkbe. Hozzátette: a kialakult helyzetben egyedüli megoldást a szigorú takarékossági intézkedések jelentenek.

Népszabadság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek