Kövesdi Péter a Hír24 főszerkesztője
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat2011. szeptember 15-től Kövesdi Pétert, a Független Hírügynökség egykori alapító-főszerkesztőjét nevezte ki a Hír24 főszerkesztőjévé a Sanoma Media Budapest Zrt. Haintz Attila, a site korábbi vezető szerkesztője más feladatokat kap a Hír24 csapatán belül.
Kövesdi Péter feladata lesz a többi között, hogy a 2010 márciusában indított Hír24 portál szerepét tovább erősítse új szolgáltatásokkal és tartalmi elemekkel, továbbá koncentrálja a Sanoma hírtermékinek jelenlétét, és azokat integrált szerkesztőséggel működtesse.
A szakember hét éven át alapító főszerkesztője és vezetője volt a Független Hírügynökségnek. Korábban a Sláger Rádiónál dolgozott hírigazgatóként, valamint a TV2 és RTL Klub hírműsoraiban is felelős szerkesztőként. Televíziós pályáját a Magyar Televízió Egyenleg című műsorában kezdte.
A Független Hírügynökség Kövesdi vezetése alatt alternatívája tudott lenni a Magyar Távirati Iroda szolgáltatásának, jól felépített regionális újságíró hálózatával, illetve egyedi értesüléseikkel. A Sanoma a Hír24-ben szeretné kamatoztatni Kövesdi ezen irányú tapasztalatait.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek