kapubanner for mobile

Közel 400 ezren "kalkulálták ki" a nyugdíjukat

Összesen 381 ezer alkalommal használták január 25-én délig a magánpénztárak által kifejlesztett nyugdíjszámító kalkulátort - közölték a honlapot üzemeltetők szerdán az MTI-vel.

A kalkulátor 15 kérdés megválaszolása után egyedileg mutatja meg, hogy mekkora összegű nyugdíjra lehet számítani az idei szabályok alapján az állami és magánnyugdíjrendszerben, valamint azt is, hogy mekkora lett volna a nyugdíj összege a 2010-es szabályok alapján a vegyes (állami és tőkefedezeti) rendszerben. A számításoknál egyaránt figyelembe vették az inflációs előrejelzéseket, az országos átlagbér, a minimálbér, a járulékplafon, nyugdíjminimum, a valorizációs szorzók várható emelkedését, a foglalkoztatási arány kormány által prognosztizált javulását.

A négy pénzügyi csoport - AXA, AEGON, Allianz, ING - támogatásával létrehozott kalkulátor közérdekű, hiánypótló eszköz, mivel jelenleg egyik állami intézmény weboldalán sem található hasonló számításokat végző program. Létrehozásával a magánpénztári tagok számára szeretnének általános, korrekt tájékoztatást és támpontokat adni a döntéshez.

A magán-nyugdíjpénztári tagoknak már csak néhány napjuk van arra, hogy döntsenek: a magán- vagy az állami nyugdíjrendszer tagjai kívánnak lenni a jövőben. Aki a magánrendszert választja, annak január 31-ig személyesen kell nyilatkoznia erről a 36 nyugdíjbiztosítási igazgatóság valamelyikénél, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál vagy az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnál (ONYF).

Az ONYF adatai szerint a több mint hárommillió magánpénztári tagból kedden 13 óráig 41.233 pénztártag jelezte, hogy a magán-nyugdíjrendszerben kíván maradni; szerdán délután fél 4-re 49.304-re emelkedett a számuk.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
NAV: eddig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást

Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk

Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet

A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk

Ezekkel a diplomákkal lehet a legkevesebbet keresni, mégis több százan választják őket

Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk