Közel ötezer dolgozótól válik meg a Nokia Siemens Networks
A Nokia Siemens Networks távközlési hálózati berendezéseket gyártó konszern 64 ezer alkalmazottjának 7-9 százalékát készül elbocsátani - közölte a finn Nokia telefonkészülék-gyártó vállalat.
A konszern 2011 végéig 500 millió eurót kíván megtakarítani tevékenységének átszervezésével és létszámcsökkentéssel.
A harmadik negyedévet a Nokia Siemens Networks (NSN) 53 millió eurós üzemi veszteséggel zárta, forgalma 20 százalékkal 9,8 milliárd euróra esett vissza. A teljes mobil infrastruktúra piaci forgalomra vonatkozó előrejelzését azonban a korábbi 10 százalékos visszaesésről 5 százalékosra mérsékelte az idei évre vonatkozóan.
Tevékenységét a jelenlegi öt üzletágról három üzletágra szervezi át a vállalat a jövő év elejétől, valamint akvizíciókra és partneri kapcsolatok kiépítésére törekszik üzleti erejének megszilárdítása érdekében.
"Annak ellenére is, hogy teljes mértékben sikerült elérni a közös vállalat megalakításától várt eredeti megtakarítási célokat, a versenykörnyezetben bekövetkezett változások további költségcsökkentéseket tesznek szükségessé" - írja az NSN közleménye. "Tudatában vagyunk annak, hogy az általunk kiszolgált piacokat az ügyfelek igényeinek rohamos ütemű változása jellemzi" - mondta Mika Vehvilainen, a Nokia Siemens Networks ügyvezető igazgatója. "A változó igények kielégítésének leghatékonyabb és leggyorsabb útját akvizíciókban és partneri kapcsolatok kialakításában látjuk."
A távközlési szolgáltatók lecsökkent beruházási volumene, valamint a kínai Huawei Technologies Co. és ZTE Corp. vállalatok részéről támasztott kínálati verseny igen hátrányosan érintették az európai távközlési berendezés gyártókat.
A svéd L.M. Ericsson Telephone Co., a NSN európai riválisa szintén kiábrándító harmadik negyedéves eredményről számolt be az elmúlt hónapban, valamint januárban szintén költségcsökkentési programot jelentett be.
Az amerikai-francia Alcatel-Lucent SA az elmúlt héten számolt be a vártnál nagyobb harmadik negyedévi veszteségről értékesítési árbevételének visszaesése mellett. A konszern szintén költségcsökkentési programot hajt végre.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?