Közel száz fős elbocsátás a Győri Keksznél
Véget értek az egyeztetések a Danone érdekeltségébe tartozó Győri Keksz Kft dolgozói körében tervezett elbocsátásokról. A leépítések a héten kezdődnek, a cég közel 100 dolgozójától készül megválni - írja a Népszabadság.
A történet előzménye: a francia tulajdonos a teljes kekszgyártást a székesfehérvári üzemébe telepítette. Az átszervezést már novemberben elkezdték - akkor azt ígérték, nyárig rendezik a dolgozók sorsát. A tervek szerint Győrben csak a Negro cukorka előállítása marad. Dombóvári Lajosné szakszervezeti elnök a lapot úgy tájékoztatta: összesen 86 dolgozót kell elküldeniük, míg Győrben 42-en tarthatják meg állásukat.
Az elbocsátások három hullámban zajlanak majd: a hét elején veszi kezdetét és a tervek szerint idén év végére fejeződnek majd be. A lap úgy tudja: a szakszervezetnek sikerült kedvező megállapodást kötni a céggel. Ennek egyik pontja szerint, amennyiben a Negro-gyártás is megszűnne a városban, akkor a most elbocsátottakéhoz hasonló feltételekkel mondanának föl a Győrben maradó dolgozóknak.
Az elbocsátások három hullámban zajlanak majd: a hét elején veszi kezdetét és a tervek szerint idén év végére fejeződnek majd be. A lap úgy tudja: a szakszervezetnek sikerült kedvező megállapodást kötni a céggel. Ennek egyik pontja szerint, amennyiben a Negro-gyártás is megszűnne a városban, akkor a most elbocsátottakéhoz hasonló feltételekkel mondanának föl a Győrben maradó dolgozóknak.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?