kapubanner for mobile

Közeleg az szja-bevallások határideje

Ebben az évben is közel 4,3 millió személyi jövedelemadó (szja) bevallást vár az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH), a bevallást várhatóan 500 ezren elektronikus módon teszik meg, további kétmillióan pedig letöltik a nyomtatványt az adóhivatal honlapjáról - hangzott el az APEH hétfői tájékoztatóján.

A magánszemélyek 2007. évi személyi jövedelemadójának (szja) bevallása február 15-től válik esedékessé, amikor az egyéni vállalkozóknak és az áfa-fizetésre kötelezetteknek kell benyújtaniuk az adóbevallást - mondta Polgár Péter. Az APEH elnökhelyettese hozzátette: a 2007. évi egyszerűsített vállalkozói adó (eva) bevallás határideje ugyancsak február 15-e.

A magánszemélyeknek május 20-ig kell teljesíteniük az szja bevallást, akik visszaigényelnek adót, illetve járulékot, azok a bevallástól számított 30 napon belül kaphatják azt meg, legkorábban március 1-jén. Ugyanakkor az elektronikus módon bevallók már február 1-jén hozzájuthatnak a visszaigényelt adóhoz - hangzott el.

Az szja bevalláshoz szükséges 0753-as nyomtatvány az APEH honlapjáról letölthető és az internetes program segítségével kitölthető. Az adóhatóság az Abevjava platform független keretprogram szolgáltatásait is hozzáférhetővé tette. A mostani bevallás során az 1+1 százalékos rendelkező nyilatkozat a bevallás része lett, így a nyomtatvány megfelelő oldalának kitöltésével rendelkezhet arról az adózó.

Tavaly a költségvetés 1 922,5 milliárd forint bruttó, illetve 1 799 milliárd forint nettó szja-bevételt könyvelt el - felelte az MTI kérdésére Polgár Péter.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek