Középiskolai tanárokat díjazott a MOL
Negyedik alkalommal adta át a MOL Magyarország a középiskolai matematika-, fizika és kémiatanárokat elismerő MesterM díjakat. Az anyagi juttatással járó díj az egyik legrangosabb elismerés, amelyet középiskolai tanárok kaphatnak ma Magyarországon. Idén 11 tanárt jutalmaztak.
A MOL 2010-ben alapította a MesterM-díjat, és azóta minden évben felkéri a főiskolai és egyetemi hallgatókat, hogy jelöljék azokat a kedves tanáraikat a díjra, akikre hálával gondolnak vissza, amiért megismertették őket a természettudományok szépségeivel, és a mérnöki és természettudós pálya felé segítették őket.
Április végén zárult le a jelölés, melynek során idén több száz jelölés érkezett több mint 100 pedagógusra, akik közül a cég szakembereiből álló zsűri választotta ki a legjobbakat. Egykori tanítványaik jelölése alapján 2013-ban a következő tanárok vehették át a MOL MesterM-díjat és az azzal járó nettó 200 000 forintos pénzjutalmat június 7-én, a Szépművészeti Múzeumban tartott díjátadón.
Matematika:
Katz Sándor, Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Bonyhád
Lengyel Csaba, Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium, Vác
Surányi László, Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
Fizika:
Lang Ágota, Széchenyi István Gimnázium, Sopron
Mező Tamás, Radnóti Miklós Gimnázium, Szeged
Zsigó Zsolt, Bánki Donát Műszaki Középiskola és Kollégium, Nyíregyháza
Kémia:
Halmi László, Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg
Sáróné Jéga-Szabó Irén, Katona József Gimnázium, Kecskemét
Somogyi Mihály, Szent Margit Gimnázium, Budapest
Különdíj:
Gulácsy Géza, Szent István Líceum, Kárpátalja, Ukrajna
Zentai Ildikó, Mátyás Király Gimnázium, Fonyód

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?