Közmunkások szépítették a Balaton-partot
A közmunkaprogram keretében hozatott rendbe egy eddig elhanyagolt balatoni partszakaszt a keszthelyi önkormányzat - adta hírül a keszthelyi polgármesteri hivatal az MTI Önkormányzati Sajtószolgálatának (ÖS) honlapján.
Ruzsics Ferenc polgármester (Fidesz) az MTI kérdésére elmondta; a közmunkaprogram program költsége 144 millió forint, amelynek 95 százaléka - mintegy 136,7 millió forint - az államtól igényelhető támogatás. A munkaruházat és a munkaeszközök beszerzését az önkormányzat önrészéből fedezi.
A keszthelyi közmunkaprogram program keretében mintegy 240 tartós munkanélküli juthatott eddig munkához, és többhavi rendszeres munkajövedelemhez - mondta Ruzsics Ferenc.
A polgármester a pályázati rendszer hibájának tartja, hogy még mielőtt az állami támogatást megkapnák, a költségeket a városnak kell meghiteleznie. A pályázati pénz csak hónapokkal később érkezik meg, ezért sok kisebb település csak nagy nehézségek árán, vagy egyáltalán nem tud részt venni a programban.
MTI/Népszava

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?