Közmunkásokat foglalkoztatnának segédápolóként a kórházakban
Ápolóhiányban szenved a magyar egészségügy, ezért Székely Tamás, a szaktárca vezetője a szakképzett nővérek mellett állástalanokat is foglalkoztatna közmunkás segédápolóként - írja a Világgazdaság.
Köztudott, hogy a magyar kórházak ápolóhiányban szenvednek, ezért Székely Tamás egészségügyi miniszter szorgalmazza, hogy állástalanokat foglalkoztassanak közmunkásként az egészségügyben, hiszen beteghordóként, segédápolóként be tudnának segíteni a szakképzett nővéreknek. A szaktárca vezetője ennek érdekében felveszi a kapcsolatot Szűcs Erika munkaügyi miniszterrel - hangzott el a Világgazdaság egészségügyi konferenciáján.
Székely Tamás egészségügyi miniszter továbbá kifejtette, azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy a jelenlegi pénzügyi válság nem érinti az egészségügyet, hiszen a jelenlegi helyzetben számolni kell a foglalkoztatás, a bérek csökkenésével és a fogyasztás visszaesésével - márpedig ez az Egészségbiztosítási Alap bevételét jelentő tb-járulékot és adókat is visszaveti.
Székely Tamás egészségügyi miniszter továbbá kifejtette, azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy a jelenlegi pénzügyi válság nem érinti az egészségügyet, hiszen a jelenlegi helyzetben számolni kell a foglalkoztatás, a bérek csökkenésével és a fogyasztás visszaesésével - márpedig ez az Egészségbiztosítási Alap bevételét jelentő tb-járulékot és adókat is visszaveti.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?