Közszféra-leépítés: a fűnyíróelv érvényesül?
Sokan tartanak attól, hogy a közigazgatás létszám- és költségcsökkentése a fűnyíróelv alkalmazásával valósulhat meg. Erre következtetnek a 2011-es költségvetési előirányzatok és az alkalmazotti létszámcsökkentési tervek alapján - írja a Világgazdaság.
Az állami működési feladatokra a 2010-es 14,3 százalék helyett jövőre a büdzsé 14,7 százaléka jut, ez csekély növekedés. Első látásra a külügyi tárca jól jár, ám a többlet 25 milliárdot az EU-elnökséggel kapcsolatos feladatok finanszírozására szánja a kormány.
Ami egyértelműen jó hír: az előirányzatból úgy tűnik, kevesebb pénz kell államadósság-kezelésre. Spórolásból több intézményt (APEH, VPOP) összevonnak.
Amennyiben a közigazgatás létszám- és költségcsökkentésére a fűnyíróelv alkalmazásával kerül sor, az súlyos károkat okozhat, a mostani megtakarítások ugyanakkor lehetőséget adnak az alacsonyabb hatékonyságú struktúrák átalakítására - derül ki a Public Sector Consulting (PSC) tanácsadó cég büdzsével kapcsolatos elemzéséből, melyet a Világgazdaság közöl.
A PCS ügyvezetője, Varga Zsigmond szerint a létszámcsökkentés terve megalapozott, ügyelni kell azonban arra, hogy a döntések az egyes szervezetek hatékonyságának valós összemérésén alapuljanak. Szükség van az állami feladatok részletes megtervezésére, a párhuzamosságok felszámolására is, a beruházások terén pedig szem előtt kell tartani a költségmegtakarítás lehetőségét is - áll a PCS közleményében.
Hogy mindez valóban így történik-e, az a jövő zenéje - írja a Világgazdaság.
Világgazdaság
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A nő ellen bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emeltek vádat. Teljes cikk
A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk
A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk
- Két cégnél is nagy növekedés, az Aldinál egy éve csökken a létszám 4 hete
- A DK felszólítja Csányi Sándort, hogy fejezze be az OTP-nél a tömeges kirúgásokat 2 hónapja
- Több ezer fős leépítés jön ennél a cégnél, mert egyre kevesebben söröznek 2 hónapja
- 900 dolgozótól válna meg a Dacia 2 hónapja
- Újabb cég rúg ki több száz embert az AI miatt 3 hónapja
- Immár hivatalos, hogy 16 000 munkahelyet szüntet meg az Amazon 3 hónapja
- Újabb leépítési hullám az Amazonnál – Ezreket küldhetnek el 3 hónapja
- Leépítés jöhet a győri Audinál, őket érintheti 3 hónapja
- 200 ezer banki dolgozó veszítheti el a munkáját az AI miatt Európában 3 hónapja
- Ez a 10 szakma adja a leépítések ötödét – sokan nem számítanak rá 4 hónapja
- Az AI csak fedősztori: ez az igazi oka a leépítéseknek 4 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?