kapubanner for mobile

Közszféra: országos utcai demonstráció november 29-én

Országos utcai demonstrációt hirdet november 29-re a közszolgálati sztrájkbizottság a szférát érintő megszorítások elleni tiltakozásul - tájékoztatta Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke csütörtökön az MTI-t.

A békés felvonulás célállomása a Kossuth tér lesz, s arra várhatóan az ország minden településéről érkeznek a közszféra dolgozói és a követeléseikkel szimpatizálók.

Kerpen Gábor elmondta: a sztrájkbizottság csütörtök délutáni ülésén áttekintette a kormányzati javaslatot, amely - mint mondta - igen távol áll a bizottság által elfogadható feltételektől.
Rögzítették, hogy a bizottság megerősíti és fenntartja korábbi követeléseit.

Az érdekvédő ezek között említette a 2007. februárjában aláírt sztrájkmegállapodás betartását, a 2009-es 13. havi bér kifizetését és a bértábla legalább négy százalékos növelését, valamint az idén májusban aláírt OÉT megállapodást, amely az inflációt kompenzáló béremelést indítványoz elő.

A bizottság álláspontjáról tájékoztatja a kormányzati partnert, s azt kéri, hogy már hétfőn üljenek tárgyalóasztalhoz - mondta el Kerpen Gábor. Hozzátette: a kormányzati oldalról sztrájktárgyalónak Csizmár Gábort jelölték ki.
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek