Krízishelyzetben van a magyar húsipar
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA kedvező világpiaci tendenciák ellenére súlyos válsággal küzd a magyar húsipar, a munkahelyek veszélybe kerültek, ezt állapította meg a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének (HDSZ) Választmánya Pápán tartott legutóbbi ülésén - közölte a Kapuvári József, a HDSZ elnöke csütörtökön azt MTI-vel.
A közlemény szerint a piaci változásokra érzékeny magyar húsipar a túlélésért küzd. A gazdasági társaságok ugyanis képtelenek megbirkózni a fogyasztás csökkenése, az erőtlen vidékfejlesztési politika, a súlyos terhekkel járó adóintézkedések és a feketegazdaság térhódításából adódó kedvezőtlen gazdasági hatásokkal.
A krízishelyzetet mutatja - állapítja meg a közlemény -, hogy a munkavállalók mintegy felét érintően a munkáltatók nem hajtották végre a kormány által elvárt idei béremelést. Az intézkedést végre nem hajtó vállalatok között van például az ágazat piacvezető cége, a szakma zászlóshajójának számító Pick Szeged Zrt. is.
A szakszervezet súlyos aggodalommal figyeli a társaságok talpon maradásáért folytatott küzdelmét, elégtelennek ítéli a kedvezőtlen piaci környezet megváltoztatása érdekében hozott kormányzati intézkedéseket.
A HDSZ sajnálatosnak tartja, hogy a magyar húsipar képtelen kihasználni az élelmiszerek iránt az egész világon növekvő keresletből fakadó lehetőségeket. Miközben a húságazat a magyar gazdaság egyik kitörési pontja lehetne, csökken a szakma megbecsülése, a jó szakemberek közül egyre többen külföldön keresik a boldogulásukat.
Az emberek emellett a munkahelyeken növekvő aggodalommal tekintenek az új Munka törvénykönyvének bevezetésére is. Van ugyanis olyan cég, ahol már felmondták a kollektív szerződést, több helyen pedig erre készülnek - olvasható a közleményben.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?