Külföldi önkénteseket is toboroz a Mikulásgyár
Magyarországi szállodákban megszálló turistákból is toboroz önkénteseket karácsonyi jótékonysági akciójához a Mikulásgyár.
Kezdeményezésükkel a Mikulásgyár szakemberei arra akarnak rávilágítani, hogy a hazai turisztikai szakemberek még nem kapcsolódtak be kellő mértékben a vállalatok társadalmi szerepvállalását (CSR) érintő munkába.
"A külföldiek körében is nagyon népszerű a karitatív akció. Többségüknek nem kell elmagyarázni az önkéntes munka lényegét, sőt, a szolidaritás ügyében jártasabbak nálunk. Sokan olyan országból érkeznek, ahol ugyancsak jelentős a támogatásra szoruló emberek száma" - magyarázta Zsolnai Endre, a Mikulásgyár főszervezője.
A Hősök tere mellett idén nyolcadik alkalommal állítják fel a már jól ismert gigantikus "lufi-installációt", amely a Mikulásgyár jelképe lett. Az akció híre már évek óta eljutott az országhatáron túlra is, tavaly Ausztráliából, Németországból és Olaszországból is érkeztek önkéntesek Európa egyik legnagyobb karitatív akciójára.
Idén a Mikulásgyár a hazai szállodákhoz intézett felhívást annak érdekében, hogy ismertessék meg a külföldiekkel karitatív akciójukat. A kezdeményezéshez elsőként a Thermal Hotel Visegrád csatlakozott, amely vállalta, hogy felhívja a hozzájuk érkező külföldi turisták figyelmét az önkéntes munkára. A hotel vezetősége arra is biztatta a vendégeket, hogy amennyiben vannak olyan ruháik, amelyek "nem férnek be a bőröndbe", nyugodtan hagyják ott a szállodában, és ezeket eljuttatják majd a karitatív szervezethez - idézte Nádas Gábort, a szálloda vezérigazgatóját a karitatív akciót szervezők MTI-hez eljuttatott közleménye.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?